A nagytőke kormánya?

Budapest. Orbán Viktor szerint a jelenlegi magyar kabinet lépéseivel szándékosan rontja a forintot és növeli az inflációt. A volt miniszterelnök erről a Fidesz kongresszusán elmondott zárszavában beszélt. Úgy vélte, bár a gazdaság még erős, a magyar modellnek egyelőre befellegzett.

Budapest. Orbán Viktor szerint a jelenlegi magyar kabinet lépéseivel szándékosan rontja a forintot és növeli az inflációt. A volt miniszterelnök erről a Fidesz kongresszusán elmondott zárszavában beszélt. Úgy vélte, bár a gazdaság még erős, a magyar modellnek egyelőre befellegzett. Befejezett tényként beszélt a Medgyessy-kabinet kapcsán arról, hogy maga a nagytőke alakított kormányt, a köztársaság helyett pedig a részvénytársaság a legjobb szó, amely Magyarország államformájára illik. Arra kérte a Fidesz országgyűlési képviselőit, hogy a parlamentben járuljanak hozzá minden olyan előterjesztés elfogadásához, amely a polgárok érdekeit szolgálja.

Wim van Velzen, az Európai Néppárt alelnöke szerint Brüsszelben is osztoznak a Fidesz kiábrándultságában, hiszen csak néhány száz szavazaton múlt a választási győzelem.

Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy 1998-tól valósult meg az igazi magyar politika és ennek részeként visszaállították a nemzet önrendelkezését. – Ennek nagysága abban van, hogy nem lépi túl sem a stabilitás, sem az európai politika, sem pedig a nemzetközi jog tűréshatárát – fogalmazott Duray Miklós. A Magyar Koalíció Pártja alelnöke szerint Magyarországon a középtől balra is vannak olyan személyek, akik a nemzet iránt elkötelezett politikusok, de őket most héttérbe szorították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?