A Megegyezésről nem szavaz az MSZP-kongresszus

Budapest |

<p>Lamperth Mónika szerint a miniszterelnök Megegyezés című írásáról nem szavaz az MSZP október 11-i rendkívüli kongresszusa, de lesz "kongresszusi dokumentum", amit Szekeres Imre elnökhelyettes vezetésével készítenek elő - az MSZP elnökének kabinetvezetője erről pénteken beszélt az MTV Nap-kelte című műsorában.</p>

"A Megegyezés az egy kiindulópont, de a Megegyezés dokumentum maga nem lesz kongresszusi dokumentum, effektíve, konkrét szavazás erről (...) nem lesz" - mondta Lamperth Mónika. A kabinetvezető szerint lesz kongresszusi dokumentum, ezt a párt alapszabálya szerint a szerkesztőbizottság készíti elő, amit Szekeres Imre elnökhelyettes vezet.
Hozzátette: Szekeres Imre a javaslatsort nem a "kisujjából kapja ki", hanem azokból a szándékokból áll össze, amelyek megfogalmazódtak az MSZP elnökségében és azokból, ami vitaként a következő egy hétben az MSZP helyi szervezeteiben, küldöttcsoportjaiban megjelenik.
Arra a felvetésre, hogy a kongresszus eredetileg három alternatíva között döntött volna - az előre hozott választás, az SZDSZ által javasolt szakértői kormány vagy a Megegyezés programjának elfogadása - most azonban már csak ez utóbbi maradt, Lamperth Mónika azt mondta: szerinte kongresszus nem vált okafogyottá, csak átalakult a célja és a funkciója.
Úgy fogalmazott: komoly politikai feladvány az MSZP és a kormány számára, hogyan tud többséget teremteni az adótörvényekhez és a költségvetéshez, és egy ilyen időszakban MSZP legmagasabb döntéshozó testülete tud és kell, hogy tudjon adni néhány olyan erős impulzust, politikai támogatást, ami mentén az MSZP és a kormány meg tudja a többséget teremteni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?