13. nyugdíj - Lamperth rosszul lett, nem szavazott

Budapest |

<p>Rosszullét miatt nem tudott szavazni a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításáról a név szerinti szavazásnál hétfőn Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese, aki - mint mondta - szándéka szerint igennel voksolt volna a jogszabályra.</p>

 A szocialista politikus az MTI-nek elmondta, hogy átmeneti rosszullét miatt hagyta ott a parlamenti üléstermet, és csak néhány másodpercen múlt, hogy nem ért vissza időben a szavazásra.
    Hozzátette: amint visszaért a terembe, rögtön felment az elnöki pulpitusra, kérve, hogy szavazhasson, de az elnök ezt már nem engedte meg neki.
    Lamperth Mónika azt mondta: ha tehette volna, igennel voksolt volna a nyugdíjtörvényre.
    A hétfőn, név szerinti szavazással elfogadott törvény értelmében többek között megszűnik a 13. havi nyugdíj, amelynek második, novemberben esedékes részletét már idén sem fizetik ki. A nyugdíjemelés jövőre csak az infláció ütemét követi, emelkedik a nyugdíjkorhatár, és 2010-re tolódik az idei nyugdíjkorrekció, a jövő évi pedig elmarad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?