A másodpilóta begyakorolta a gép megsemmisítését

<div>A Germanwings német légitársaság márciusban lezuhant gépének másodpilótája előre begyakorolta a repülő megsemmisítését a katasztrófa körülményeinek vizsgálatát irányító francia hatóság (BEA) szerdán ismertetett előzetes jelentése szerint.</div><div>&nbsp;</div>

Német hírportálok beszámolói szerint az Airbus A320-as repülőgép fekete dobozából kinyert adatok alapján megállapították, hogy a másodpilóta a katasztrófa előtti utolsó úton, Düsseldorfból Barcelona felé több alkalommal beprogramozta a robotpilótát arra, hogy kezdjen süllyedést 100 láb (30 méter) magasságig.     A másodpilóta ekkor egyedül tartózkodott a pilótafülkében. A Bordeaux-i földi irányítástól azt az utasítást kapta, hogy kezdjen süllyedést. A másodpilóta végrehajtotta az utasítást, a robotpilótát a meghatározott repülési magasságra állította be, de ezt többször - néhány másodpercre - átállította 100 lábra, ami a szakértők szerint arra utal, hogy begyakorolta a végzetes manővert.     A fekete doboz adatai megerősítik a feltételezést, hogy a másodpilóta szándékosan idézte elő a katasztrófát. "Arra lehet következtetni, hogy cselekvőképes volt és valamennyi tevékenysége arra irányult, hogy lezuhanjon a gép" - mondta Rémy Jouty, a BEA igazgatója.    Az előzetes jelentés szerint megállapították azt is, hogy a másodpilóta a katasztrófa előtti percekben - amikor a gép visszafelé, Barcelonából Düsseldorf felé tartott - megmozgatta a gép kormányát, de a beavatkozás nem volt elég erőteljes ahhoz, hogy kiiktassa a robotpilótát.     Ez előtt a másodpilóta 30 méteres repülési magasságra programozta a robotpilótát és több alkalommal növelte a repülőgép sebességét. A gép március 24-én hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban, a fedélzeten 150 emberrel. A másodpilóta a végzetes süllyedés előtt bezárkózott a pilótafülkébe. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?