A líbiai parti őrség több mint 250 migránst emelt ki a tengerből

migráns
Tripoli |

A líbiai parti őrség több mint 250 migránst emelt ki a tengerből, akik kis csónakokon próbálták elhagyni az észak-afrikai országot Olaszország felé - közölték líbiai illetékesek szombaton.

Líbia nyugati tengerpartja a fő kiindulópontja a főként a szubszaharai országokból a szegénység és fegyveres konfliktusok elől menekülő embereknek, akik Európába szeretnének illegális módon eljutni.

Július óta az előző év hasonló időszakához képest kétharmadával csökkent az Olaszországba érkező migránsok száma, miután az ENSZ által elismert líbiai kormány tisztségviselői az olasz hatóságokkal együttműködve visszaszorították az embercsempészetet a Tripolitól nyugatra fekvő Szabráta városában.

Emiatt az embercsempészek keletebbre, Kvarabulli és Zlíten városok térségébe helyezték át tevékenységüket. E két város előtti tengerszakaszon mentették ki a legújabb migránscsoportot is. 

A műveletet végrehajtó líbiai hajó parancsnoka elmondta, hogy a pénteki akcióban 250-270 embert helyeztek biztonságba, férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen. Többségük különböző szubszaharai és arab országokból érkezett.

Líbia káoszba, egymással rivalizáló fegyveres csoportok harcába süllyedt, miután 2011-ben egy NATO által támogatott népfelkelés megdöntötte Moammer Kadhafi diktátor uralmát. A Tripoliban székelő, ENSZ által elismert Nemzeti Egyetértés Kormánya igyekszik megszerezni az ellenőrzést az ország egésze felett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?