A libanoni és a szíriai hadsereg, valamint a Hezbollah tűzszünetet hirdetett az Iszlám Állammal

Bejrút |

<p>Azonnali tűzszünetet hirdetett vasárnap reggel a libanoni hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen egy héttel ezelőtt elindított hadműveletében, hogy lehetővé váljon a tárgyalások utolsó fordulója annak a kilenc libanoni katonának a szabadon engedéséről, aki az IÁ fogságában van 2014 óta - jelentette be a libanoni hadsereg parancsnoksága. A Hezbollah libanoni síita szervezet tévéje pedig azt jelentette, hogy a szervezet és a szíriai hadsereg is tűzszünetet hirdetett az IÁ elleni háborúban a nyugat-szíriai Kalamun hegységben.</p>

Az Iszlám Állam mintegy 300 négyzetkilométeres térséget tartott még nemrég a megszállása alatt a szíriai-libanoni határ térségében, a libanoni Arszal városától, illetve a keresztények lakta Rasz-Baalbektől egészen a szíriai területen fekvő Kalamun hegységig. A libanoni hadsereg offenzívájára régóta lehetett számítani, a térséget megszálló dzsihadisták ugyanis állandó fenyegetést jelentettek a környékbeli libanoni településekre. Három évvel ezelőtt, 2014-ben a dzsihadisták kétszer is betörtek Arszalba, a város utcáin fegyveres harcba bocsátkoztak a libanoni biztonsági erőkkel, foglyul ejtettek 30 rendőrt és katonát, akik közül kilenc még nem nyerte vissza a szabadságát. Több libanoni katona elesett az akkori összecsapásokban.

A libanoni offenzívával egy időben a határ túloldalán a szíriai hadsereg és a Hezbollah is támadást indított a dzsihadisták ellen egy héttel ezelőtt. Míg Bejrútban fogadkoztak, hogy a libanoni hadsereg hadműveletét nem hangolta össze a szíriai hadsereggel, damaszkuszi források szerint igenis van köztük egyeztetés. Ezt sejteti a tűzszünet egyidejű bejelentése is. Viszont bármilyen közös hadművelet politikai szempontból visszás lenne Bejrút számára, és veszélybe sodorná az országnak nyújtott amerikai katonai segítséget, Washington ugyanis terrorszervezetnek tartja az Irán által támogatott Hezbollahot. 

A Hezbollah július végén kisöpörte az an-Núszra Frontként ismert terrorszervezet fegyvereseit Arszal környékéről, augusztus elején pedig az előzőleg megkötött tűzszüneti megállapodással összhangban több mint ezer lázadó hagyta el Libanont, és távozott a szíriai Idlíb tartományba. Az an-Núszra Front korábban az al-Kaida szíriai ága volt, majd miután tavaly szakított a nemzetközi terrorhálózat vezetésével, felvette a Dzsabhat Fatah es-Sám nevet, és jelenleg a Tahrír es-Sám iszlamista fegyveres koalíció élén áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?