A lengyel parlament egyhangúlag elfogadta a hadsereg megerősítését célzó törvényt

Mateusz Morawiecki

Egyhangúlag elfogadta csütörtökön az ellenzéki többségű lengyel szenátus a védelmi kiadások és a hadsereg létszámának növeléséről szóló törvényt, amelyet a kormány terjesztett elő, és amelyet előzőleg a szejm szintén egyhangú szavazáson hagyott jóvá.

A most az államfő elé kerülő jogszabály mellett a 100 fős szenátusban 97 honatya szavazott, senki sem adott le tartózkodó, illetve ellenszavazatot.

A múlt heti alsóházi szavazáson a 460 fős szejmben 450 képviselő támogatta a tervezetet, senki sem ellenezte, öten tartózkodtak a szavazástól.

A törvény tervezetét még tavaly októberben mutatta be a kormány, és idén február 22-én véglegesítette.

Az ukrajnai háború február 24-ei kitörése után, március elején Jaroslaw Kaczynski, biztonsági ügyekért felelős lengyel kormányfőhelyettes, a kormánykoalíciót vezető párt elnöke bejelentette: az ukrajnai helyzet miatt gyorsítanak a törvény elfogadásán, és az eredeti tervezethez képest gyorsabban emelik Lengyelország védelmi kiadásait, amelyek ezért  már jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát érik el.

A törvény szerint a hadsereg létszámnövelése érdekében bővítik a tartalékosok továbbképzési lehetőségeit, és bevezetik az önkéntes katonai alapszolgálatot. Ez utóbbi 28 napos tanfolyamból és 11 hónapos kiképzésből áll majd, s ezt követően az önkéntesek eldönthetik, hogy tartalékosok legyenek-e, vagy hivatásos katonaként szolgáljanak tovább.

Ez az önkéntes katonai szolgálat újabb formája lesz a lengyel hadsereg struktúráiban 2016 óta már működő területvédelmi erők (WOT) mellett.

A hadsereg a jelenlegi, mintegy 110 ezer főről 250 ezer főre bővül majd, a WOT pedig 50 ezer főt fog számlálni.

Az  ellenzék korábban a törvény több előírását bírálta. Tomasz Grodzki szenátusi elnök azonban szerdán bejelentette: szem előtt tartva az ország biztonságát és tekintettel arra,  hogy „a háború az ország kapuihoz ért”, az ellenzéki szenátorok nem küldik a tervezetet vissza a szejmbe, hanem a megszavazásával lehetővé teszik, hogy az államfő még e héten aláírja.

Már a múlt heti alsóházi jóváhagyást követően Mateusz Morawiecki kormányfő megköszönte a képviselőknek, hogy áthidalták  a politikai konfliktust. Ezt a magatartást Lengyelország, valamint azegész Európa számára a bátorító szolidaritás példájának nevezte.

A lengyel elnöki kabinetfőnök, Pawel Szrot a csütörtöki szenátusi szavazás után a PAP hírügynökségnek elmondta: Andrzej Duda elnök haladéktalanul aláírja a törvényt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?