A lengyel miniszter szerint Lukasenka lengyelellenes kampányt folytat

Aljakszandar Lukasenka

Lengyelellenes kampányt folytat az utóbbi hetekben Aljakszandr Lukasenka – szögezte le egy szerdai interjúban Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal miniszteri rangú vezetője, reagálva a fehérorosz elnök előző napi, az ottani lengyel kisebbség elnyomását tagadó kijelentéseire.

„Megállapíthatjuk, hogy nemzettársainkat csak azért üldözik, mert lengyelek” – jelentette ki Dworczyk a Radio Wnet lengyel rádiócsatornának nyilatkozva.

A Fehéroroszországi Lengyelek Szövetségének (ZPB) tagjainál, valamint a lengyel iskolákban végzett házkutatásokra utalva úgy Dworczyk úgy vélte: Fehéroroszország – „elsősorban az állami média, de tisztségviselők is” – az utóbbi hetekben lengyelellenes kampányt folytatnak.

A fehérorosz hatóságok „negatív érzelmeket akarnak szítani” a lengyelek ellen a más nemzetiségű lakosok körében – értékelte a helyzetet Dworczyk, reményének adva hangot, hogy a gyűlöletkeltés nem lesz eredményes.

 A miniszter a lengyel közszolgálati rádiónak is nyilatkozott a témáról, aláhúzva: a varsói kormány egyik prioritásának tartja a hatósági elnyomásnak kitett fehéroroszországi lengyelek megsegítését.

„Megrendítő, hogy a keleti határon túli diktátor bosszút áll saját állampolgárain, és csak azért üldözi őket, mert más nemzetiségűek, adott esetben lengyelek” – fogalmazott.

A mintegy 9 és fél milliós Fehéroroszországban 2009-ben a hivatalos adatok szerint nagyjából 295 ezer lengyel élt. Az orosz nemzetiség után a második legnépesebb kisebbség ezen statisztika szerint a lakosság 3,1 százalékát tenné ki. Nem hivatalos lengyelországi becslések 0,5-1,2 millióra teszik a Fehéroroszországban élő lengyelek számát. Lengyel szakértők egyúttal a fehéroroszországi lengyelek folytatódó asszimilációjára figyelmeztetnek.

A ZPB elnökét, Andzelika Boryst, valamint a szövetség egyik helyi vezetőjét, Irena Biernackát a minszki ügyészség múlt pénteken gyűlöletkeltéssel vádolta meg. Előző nap, csütörtökön hasonló vádat emeltek Andrzej Poczobut neves újságíró, a ZPB elnökségi tagja, valamint Maria Tiszkowska, a szervezet egyik helyi szervezetének vezetője ellen. A kisebbségi vezetők tevékenységét az ügyészség „a nácizmus rehabilitálásának” minősíti, amiért 5-12 éves szabadságvesztés szabható ki Fehéroroszországban.

Varsó a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeivel és a kisebbségek jogairól szóló kétoldalú szerződések megsértésével vádolja Minszket.

Az Európai Bizottság a kisebbségi vezetők azonnali szabadon bocsátására szólította fel a fehérorosz hatóságokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?