A lengyel kormány betiltaná az orosz szénimportot

Mateusz Morawiecki

A lengyel kormány elfogadta az orosz szén importjának betiltásáról szóló a törvénytervezetet – közölte kedden a kabinet szóvivője.

„Nem szeretnénk, ha folytatódhatna a szén behozatala Oroszországból, bár tisztában vagyunk azzal, hogy van benne némi kockázat, mert az Európai Unió eddig nem hagyta jóvá az ilyen jellegű intézkedéseket” – közölte Piotr Muller kormányszóvivő Varsóban újságírókkal kedden.

A tervezett szankciókat az EU összes tagjának jóvá kell hagynia és Brüsszel megbüntetheti az egyoldalúan cselekvő országokat. Az ukrajnai háború kezdete óta Varsó folyamatosan szorgalmazta az Európai Uniónál, hogy az orosz fosszilis energiahordozókra is terjessze ki a Moszkvával szemben elrendelt szankciókat.

Az EU ezzel szemben az orosz földgáztól való függőség fokozatos csökkentésének stratégiája mellett döntött, Németország pedig a múlt héten bejelentette, hogy az év végén leállítja az orosz kőolaj vásárlását, és 2024-ben leállítja az orosz gázszállításokat is.

Lengyelország szénfelhasználásában 20 százalékos részesedéssel az orosz szénimport domináns szerepet tölt be. Az Oroszországból behozott mennyiség 2020-ban mintegy 9,4 millió tonna volt, amelyet főként az egyéni háztartások fűtésére használtak fel. Lengyelország földgáz-felhasználásának mintegy 50 százalékát, kőolajtermék-importjának pedig több mint 60 százalékát is Oroszországból importálja.

A kormányszóvivő keddi tájékoztatása szerint Mateusz Morawiecki miniszterelnök még ezen a héten bejelenti az orosz energiaszállítások (nem csak a szén) megszüntetésére vonatkozó részletes terveket. A lengyel kormányfő ugyanis már szombaton kijelentette, hogy Lengyelország lesz az egyik első, ha nem az első ország az Európai Unióban, amely teljesen kivonul az orosz szén-, kőolaj- és földgázimportból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?