A lengyel elnök megvétózta a 2024. évi költségvetési törvényhez kapcsolódó kiegészítő jogszabályt

Andrzej Duda

Andrzej Duda lengyel államfő szombaton bejelentette, hogy vétót emel a 2024. évi állami költségvetési törvényhez kapcsolódó, a parlament által már megszavazott kiegészítő jogszabály ellen az új kormánynak a közszolgálati médiát érintő intézkedései miatt.

A jogszabály 3 milliárd zloty költségvetési forrást irányoz elő a közmédia számára.

Andrzej Duda az X platformon közölte: nem írhatja alá a törvényjavaslatot „az alkotmány és a demokratikus jogállam alapelvei kirívó megsértésének” körülményei között.

Az államfő szerint először a közmédiát „tisztességesen és a joggal összhangban rendbe kell tenni”.

Bejegyzésében a lengyel államfő arról is tájékoztatott, hogy az ünnepek után haladéktalanul benyújtja a szejmnek saját törvénytervezetét, amely megtartja a tanárok fizetésemelésére és a költségvetésben szereplő többi kiadásra vonatkozó előirányzatokat.

Andrzej Duda felszólította Szymon Holowniát, a szejm és Malgorzata Kidawa-Blonskát, a szenátus elnökét, hogy sürgősen hívják össze mindkét ház rendkívüli ülését a tervezet megvitatására és elfogadására „még ebben az évben”.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben nem fogadható el a közmédia finanszírozása a parlamenti többség által megszavazott kiegészítő jogszabály révén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?