A legyőzöttek gesztusa

Budapest. Horn Gyula volt magyar miniszterelnök a diplomácia csődjének nevezte a kedvezménytörvény kapcsán kötött magyar– román megállapodást; ezért sürgette a kormányt, hogy függessze fel a jogszabály végrehajtását.

Budapest. Horn Gyula volt magyar miniszterelnök a diplomácia csődjének nevezte a kedvezménytörvény kapcsán kötött magyar– román megállapodást; ezért sürgette a kormányt, hogy függessze fel a jogszabály végrehajtását. A szocialista politikus szerint a munkavállalás lehetőségének korlátozás nélküli biztosítása a román állampolgárok számára Magyarországon súlyos társadalmi és szociális feszültségeket kelthet és felerősítheti a románellenességet valamint a nacionalizmust. „Ilyen alkut csak egy legyőzött kormány köt” – mondta. Az ellenzéki politikus kíváncsi lenne, hogy a megállapodás megkötése vezeklés-e a kormány részéről valamiért, vagy van-e a háttérben olyan alku, amiről az emberek nem tudnak. Szerinte az egyezmény aláírását előkészítő politikusok nem képviselték Magyarország érdekeit, amit felháborítónak tart. Mint mondta, a kormány ezzel a lépéssel felrúgta a külpolitikai konszenzust is. Horn hangsúlyozta: az egyezmény alapján a magyarság gyakorlatilag semmit sem kap a románoknak szabaddá vált magyarországi munkavállalás fejében, és ezzel a kormány kiiktatta a romániai magyarság kedvezményezésének lényegét. „Vajon a hatalomnak eszébe ötlött-e, hogy ettől kezdve az ukrán, a jugoszláv vagy a szlovák kormány is hasonló igénnyel léphet fel” – tette fel a kérdést. Emlékeztetett arra, hogy amikor 1996-ban Temesváron aláírta a magyar–román alapszerződést, az akkori ellenzék hazaárulónak nevezte, pedig az alapszerződés nem tartalmaz olyasmit, ami hátrányos lenne a magyarságnak, szemben a mostani megállapodással, mégsem nevezi hazaárulónak az aláírókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?