A kurd rendőrség fiatalok százait kényszeríti a hadseregbe

Bejrút |

<p>A kurd rendőrség a napokban fiatal férfiak százait hurcolta el a helyi hadseregbe Szíria kurd igazgatású részén, ahol nemrég kötelezővé tették a katonai szolgálatot - jelentette szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns szervezet.</p>

A jogvédő csoportok által bírált hatósági fellépés jól mutatja a dzsihadista Iszlám Állam (IÁ) ellen Kobaniban harcoló kurdok kétségbeesését. A török határ közelében fekvő észak-szíriai településtől keletre lévő, többségükben kurdok lakta területekről a rendőrség szombat óta gyűjti be a fiatal férfiakat, akiket a védelmi hatóságok katonai kiképző iskolákba küldenek.

A nemzeti kurd tanács egyik magas rangú tagja szerint eddig mintegy hétszáz 30 év alatti férfit vittek el otthonról, közvetlen összefüggésben a Kobaniban zajló eseményekkel. A Törökországban élő Musztafa Oszo nem ért egyet az erőszakos besorozásokkal, mondván, hogy a kurd erők mindig is az önkéntesekre építettek, nem pedig a kötelező katonai szolgálatra. Szerinte ez csak arra készteti a fiatal kurd férfiakat, hogy kivándoroljanak az országból. 

A Szíriában sokáig kiközösített kurdok az országban uralkodó káoszt kihasználva északon kihasítottak maguknak egy félautonóm területet. Novemberben bejelentették, hogy saját civil kormányzatot hoznak létre ebben az országrészben, amelyet három régióra - Efrinre, Kobanira és Dzsazírára - osztottak fel.

Az IÁ harcosai eközben továbbra is két fronton törnek előre, egyrészt Kobani, másrészt az iraki el-Anbár tartomány feletti teljes ellenőrzés megszerzéséért. Washington aggasztónak nevezte a helyzetet, ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy a szélsőséges szunnita szervezet megfékezését célzó stratégiája működik és hosszú távra szól. Az OSDH szerdán közölte, hogy az utóbbi órákban nyolc újabb légicsapást mért az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció az IÁ állásaira.

Az AFP francia hírügynökség egyik újságírója szerdán arról számolt be, hogy a Kobanitól körülbelül egy kilométerre található Mürsitpinar török határvárosban a szomszédos területekről áthallatszik az automata fegyverek ropogása és a lövedékek becsapódása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?