A kurd erők visszafoglalták az észak-iraki Zumart

Bejrút |

<p>A kurd helyi erők szombaton visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseitől az észak-iraki Zumar városát, és hatalmukba kerítettek néhány környező falut, a szíriai Kobaninál pedig ellentámadásba lendültek a dzsihadista egységekkel szemben.</p>

A kurd hírszerzés egyik tisztje a hírügynökségeknek elmondta: az  iraki kurd önvédelmi erők tagjai (pesmergák) vasárnap kora reggel - miután az amerikaiak által vezetett koalíció légicsapásokat hajtott végre az IÁ állásai ellen - öt különböző irányból közelítették meg Zumart, megtörték a szélsőséges iszlamisták heves ellenállását, elfoglalva a várost. 

Az IÁ augusztus 3-án foglalt el Irak északi vidékén több kisebb várost és tucatnyi falut a helyi kurd milíciával vívott összecsapások után. Akkor Zumar is a kezére került, amely Moszultól délkeletre, a Tigris folyó vízgyűjtő területén fekszik. 

Szeptember 30-án a kurd erők a kurd erők ellenoffenzívát indítottak Észak-Irakban a terület számos települését megszálló szélsőségesekkel szemben. Az akkori hadműveletek három fronton zajlottak, a dzsihadisták kezén lévő Moszul városától északra, Kirkuk olajvárostól délre és a szíriai  határnál. Légicsapások által támogatva a kurdok akkor támadást intéztek a Moszultól mintegy 60 kilométerre fekvő Zumar város ellen is, amelyet a legújabb hírek szerint szombaton sikerült visszafoglalniuk. 

A TASZSZ jelentése szerint a kurd erők ellentámadásba lendültek szombaton a várost ostromló dzsihadisták ellen, sikeresen ellenőrzésük alá vonva néhány stratégiai pontot. Folytatódnak a heves harcok a város ipari negyedében és néhány más kerületben. 

Mohamed Száleh Muszlim, a szíriai kurdok legerősebb pártjának, a Demokratikus Unió Pártnak  (PYD) a vezetője az egyik televíziós nyilatkozatában az orosz hírügynökség szerint leszögezte, hogy a kurdoknak nincs szükségük a szíriai ellenzék fegyveres segítségére Kobani védelmében. Egyben tagadta azt az előző napon bejelentett hírt, miszerint a PYD beleegyezett volna abba, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) 1300 fegyveresét az IÁ által ostromolt Kobani határvároshoz vonultassák fel. 

Az állítólagos megegyezésről szóló információt Tallinnban tartott sajtótájékoztatóján közölte Recep Tayyip Erdogan török államfő. "Barack Obama amerikai elnökkel tárgyalva megállapodtunk arról, hogy a Szabad Szíriai Hadsereget választjuk elsőként Kobani megerősítéséhez és csak másodikként a pesmergákat" - mondta Erdogan. A török elnök ugyanis csütörtökön ugyancsak Tallinban tudni vélte, hogy az iraki kurd autonóm terület kétszáz pesmerga harcost készül küldeni Kobanihoz. Mohamed Száleh Muszlim úgy fogalmazott: ha az SZSZH valóban segíteni akar, akkor inkább Aleppótól északra kellene frontot nyitnia. 

A PYD egy másik vezető képviselője a TASZSZ szerint úgy vélekedett: a Szíriai Szabad Hadsereget Ankara "fegyveres beavatkozásra" akarja felhasználni a szíriai kurd területen. Az IÁ szeptember 16-án indított nagyszabású offenzívát az arabul Ain-el-Arabként ismert kurd Kobani ellen, ahol viszont az első számú szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek heves ellenállásával találta szemben magát. A szélsőségeseknek október 6-án sikerült behatolniuk Kobaniba, miután elfoglalták a környező településeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?