A kormányzó baloldali koalíció nyerte a voksolást az előzetes eredmények alapján Svédországban

svédország
Stockholm |

A svédországi választáson a 6004 szavazókörzetből 6000-ben leadott szavazatok összeszámlálása - 99,8 százalékos feldolgozottság - alapján a voksok 40,6 százalékát kapta a kormányzó baloldali koalíció, az ellenzéki jobbközép választási szövetség a voksok 40,3 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt végzett a szavazatok 17,6 százalékával.

Összesen 6300 jelölt szállt versenybe a 349 parlamenti mandátum mellett 20 megyei tanács és 290 önkormányzati gyűlés helyeiért.

A baloldali blokk, a svéd Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve a Baloldali Párt együttese, az előzetes eredmények szerint, 144 képviselői helyet szerzett meg, míg a konzervatív Méréskelt Párt, Centrum Párt, Kereszténydemokraták és Liberálisok - Szövetségként ismert - jobbközép koalíció 142-t. Az SD 5 százalékkal szerzett több szavazatot a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, 63 képviselői mandátumot nyert.

Az SD vezetője, Jimmie Akesson - bár a voksok 20 százalékára számított - bejelentette, hogy pártja a választások győztese. "Hatalmas befolyásra tettünk szert abban, hogy mi fog történni Svédországban az elkövetkező hetekben, hónapokban és években" - mondta Akesson párttársainak.

Az SD vezetője felajánlotta Ulf Kristerssonnak, a Szövetség miniszterelnök-jelöltjének, hogy lépjen koalícióra párjával. Kristersson ezt elutasította, mondván: "Az egész választás során világosan fogalmaztunk. A Szövetség nem fog együtt kormányozni, és nem vitatja meg a kormányalakítást a Svéd Demokratákkal".

A jobbközép miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor felszólította Stefan Löfven kormányfőt a lemondásra. "A kormánynak annyi" - fogalmazott Kristersson.

Löfven elutasította az ellenzéki politikus javaslatát, és a pártok közti együttműködést sürgette. Közölte: minden tisztességes pártnak meg kell várnia a véglegese eredményeket.

A végleges eredményeket várhatóan szerdán teszik közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?