A kormányhadsereg tagadja, hogy klórgázt vetett be Aleppóban

Aleppó |

<p>A szíriai hadsereg szerdán tagadta azokat a vádakat, hogy előző nap klórgázt vetettek volna be az ostromgyűrűbe zárt Aleppó ellenzéki fegyveresek kezén lévő egyik kerületében.</p>

A szíriai ellenzékhez köthető egyik segélyszervezet, a Fehérsisakosok szerint a damaszkuszi rezsim a város asz-Szukkari nevű kerületére helikopterekről olyan hordóbombákat dobott le, amelyek klórgázzal voltak töltve.

"Nem használtunk, és nem is fogunk soha használni ilyen típusú fegyvereket" - jelentette ki a szíriai hadsereg egyik illetékese, aki névtelenül nyilatkozott. Szerinte a lázadók vádja próbálkozás arra, hogy eltereljék a nyilvánosság figyelmét a vereségeikről.

Vasárnap a szíriai kormányerők és szövetségeseik visszafoglalták az Aleppó délnyugati peremén egy hónapja elveszített területüket, és ezzel ismét bezárult az ostromgyűrű a város lázadók kezén lévő negyedei körül, ahol becslések szerint több mint 250 ezer lakos rekedhetett.

A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) szerdai jelentése szerint egy ember meghalt a támadás következtében, amely miatt többtucatnyian légzési nehézségekkel orvosi kezelésre szorultak.

Az ENSZ augusztus végén megjelentetett szakértői jelentése szerint a szíriai kormány 2014 áprilisában és 2015 márciusában a nagyrészt felkelők kezén lévő Idlíb tartományban klórgázt vetett be. Még 2013 augusztusában Damaszkusz közelében mintegy 1400 halálos áldozata volt egy mérgesgáztámadásnak. Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya ezt követően hozzájárult, hogy leszereljék a rezsim vegyi fegyvereit. A klórgáz azonban nem tartozik a betiltott vegyi fegyverek sorába, mivel polgári célokra is felhasználható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?