A kemény télnek már több mint 400 halálos áldozata van Európában

Kijev |

<p>A kemény télnek már több mint 400 halálos áldozata van Európában, a hideg kedden főleg a kontinens keleti felén szedett áldozatokat.</p>

Ukrajnában január vége óta 136 ember halt meg a hideg miatt, Lengyelországban 68, közülük hat az utóbbi 24 órában. Az esetek nagy részében hajléktalanokról van szó, akik gyakran ittas állapotban fagynak meg, de a tél áldozatai közé számítják azokat is, akiknek a halála a fűtéssel függ össze: tűz keletkezik vagy szén-monoxid-mérgezést szenved valaki a tökéletlen égés miatt.

Csehországban 24-en, Litvániában 23-an, Lettországban, illetve Szerbiában 10-en, Franciaországban hatan, Boszniában öten, Ausztriában, illetve Németországban négyen haltak meg, és van három-három halálos áldozat Szlovákiában, Horvátországban és Görögországban is, kettő Boszniában, valamint egy-egy Észtországban, Moldovában, Montenegróban, Macedóniában és Hollandiában.

Romániában 38, Bulgáriában pedig 16 a halottak száma, de a bolgár adatban nincs benne az nyolc ember, aki a hétfői árvízben vesztette életét.

Olaszországban kedden meghaltak tízen, amivel 40-re nőtt az itáliai áldozatok száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?