A katolikus egyházfő mintegy hetvenezer hívő előtt szólított békére

Szarajevó |

<p>Mintegy hetvenezer hívő előtt szólított békére és a háborúk elítélésére Ferenc pápa szombaton Szarajevóban, ahol kiemelte: egyesek szándékosan akarnak összeütközéseket kelteni a különböző kultúrák és civilizációk között.</p>

Szentbeszédében a katolikus egyházfő kiemelte, hogy a béke Isten ajándéka és terve az emberiség számára, de mindig ellenkezésbe ütközik. Emlékeztetett arra, hogy a békére törekvés mindig szemben találja magát a háborúkkal, és jelenleg is több háború és fegyveres összeütközés folyik a világban, és több területen is  háborús légkör” tapasztalható. Vannak, akik szándékosan szítanak ilyen légkört, és összeütközést akarnak kelteni különböző kultúrák és civilizációk között, például azok, akik azért  találják ki” a háborúkat, hogy fegyvereket értékesíthessenek.  A háborúval azonban együtt járnak a menekülttáborokba kényszerített gyerekek, öregek és asszonyok, a háborúval együtt járnak a lerombolt épületek, az otthon kényszerű elhagyása, de a háborúval együtt járnak a tönkretett életek is, amit a Bosznia-Hercegovinában élők pontosan tudnak. Ezért fontos, hogy Szarajevóból hangozzon fel a kiáltás: "soha többé háborút" - nyomatékosította Ferenc pápa.  A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovina lakosságának körülbelül 15 százaléka katolikus. Ferenc pápa egynapos szarajevói látogatására azonban nemcsak Boszniából, hanem Európa számos országából érkeztek zarándokok. A Kosevo stadionban mintegy 70 ezren követték a szentmisét, emellett pedig a pápai látogatás többi helyszínén is reggel óta rengetegen gyülekeztek, hogy üdvözölhessék a katolikus egyházfőt.  A pápai szentmise oltárát a Kosevo stadion egyik oldalán állították fel 25 méteres magasságban. Az emelvényen emellett helyet kapott egy 250 kilogrammos kereszt is a megfeszített Jézussal, amely erre az alkalomra készült.  Az a domborműves szék is külön erre az alkalomra készült, amelyen a pápa a mise alatt ült. Két bosnyák asztalosmester készítette a széket, amelyre vallási szimbólumokat, a pápa címerét és a három boszniai katedrális képét faragták.  Mindezek mellett a misére szólító harang is teljesen új. A 82 cm átmérőjű, 320 kg tömegű harang először a Kosevo standionban szólalt meg, a jövőben pedig a szarajevói Loyolai Szent Ignác templom tornyába kerül. A harangon egyebek mellett Ferenc pápa címere kapott helyet.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?