A Jobbik feljelentette Szegedi Csanádot

Budapest |

<p>Befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett két jobbikos országgyűlési képviselő Szegedi Csanád, a pártból korábban kizárt politikus ellen.</p>

Lenhardt Balázs - aki Kulcsár Gergellyel közösen jegyzi a feljelentést - az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett, Szegedi Csanádot a Jobbik 2012 nyarán "folyamatos hazudozásai és nyilvánosságra került megvesztegetési kísérlete miatt" kizárta a pártból. "Akkor derült ki zsidó származásáról az igazság, és azóta érdekes metamorfózison ment át az európai parlamenti képviselő: keményvonalas radikálisból a legszélsőségesebb cionista álláspont visszhangjává vált" - írta Lenhardt Balázs.

    Az ellenzéki politikus szerint a Jobbik által elnyert EP-mandátumot azóta jogtalanul bitorolja Szegedi Csanád, így a pártnak mindent el kell követnie, hogy "lemondassa az árulót". A párt szerint "további súlyos bűncselekmények megalapozott gyanúja is felmerült Szegedi brüsszeli ténykedése kapcsán".    Szegedi Csanád július 30-án lépett ki a Jobbikból, azt megelőzően lemondott a pártban betöltött funkcióiról, és közölte, a jövőben kizárólag EP-képviselőként kívánja folytatni a munkáját.    Az ügy előzménye, hogy Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már régebben is tudott zsidó származásáról. Szegedi Csanád június végén - miután több jobboldali hírportál is erre tett utalásokat - elismerte: anyai ágon zsidó felmenői is vannak.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?