A járvány miatti korlátozások oldásával megtelt emberekkel a Szent Péter tér

Ferenc pápa k

Ősz óta először több ezer hívő és látogató volt a Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa immáron internet helyett személyesen mondta el beszédét, és egy év óta először a Szent Péter bazilika főoltáránál mutatott be misét vasárnap. A húsvétkor még teljesen üres téren most több ezren voltak.

Egy éve tartó szünet után az egyházfő ismét a Szent Péter bazilika főoltáránál mutatott be misét. Tavaly tavasztól a járványkorlátozások miatt a pápai miséket még karácsonykor és húsvétkor is a főoltár mögötti, kisebb katedra oltárnál mutatták be.

A főoltárhoz történt visszatérés ünnepi misével esett egybe: Ferenc pápa kilenc római szeminaristát szentelt pappá. Rögtönzött beszédében a pápa, aki egyenként kezet csókolt új paptársainak, kijelentette, hogy a papi hivatás „nem karrier, hanem szolgálat”. Az új papoknak a többi között azt tanácsolta, hogy tartsák távol magukat a pénztől, és válasszák a szegénységet. A papszentelési misét tavaly elhalasztották.

A Vatikánvárosi Állam a Rómában érvényes járványelőírásokat követi, így az április 26-tól kezdődő oldás a pápai államot is érinti. Ha a járványadatok lehetővé teszik, a pápai mise talán már pünkösdre visszatérhet a Szent Péter térre, ahogyan tavaly a járvány első hulláma után történt.

Május 3-tól újranyitja kapuit a Vatikáni Múzeum. A látogatókat kizárólag előzetes foglalással, egymástól félórás belépéssel fogadják, kötelezőnek számít a maszk viselése és a biztonsági távolság betartása. A múzeum hangsúlyozta, hogy a foglalási időpontot lekéső látogatókat nem fogadják, és aki nem tartja be az előírásokat, kockáztatja a múzeumból történő eltávolítását.

Vatikánvárosban január közepén kezdődött a vírus elleni oltás, a miniállam közel ötezer lakóját és dolgozója részesült már a védőoltásban. Ferenc pápa február elején megkapta mind a két dózist. A Vatikánban további több mint ezer római hajléktalant oltottak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?