A Huawei pénzügyi vezetőjének kiadatását kéri Kanadától az USA

Meng Van-csou
Washington |

Az Egyesült Államok hivatalosan is kérte Kanadától a Huawei kínai távközlési óriáscég pénzügyi vezetőjének, Meng Van-csounak a kiadatását - jelentette szerdára virradóra az amerikai Axios hírportál a kanadai Globe and Mail című lapra hivatkozva.

 

A kiadatási kérelmet egy nappal azt követően nyújtotta be Washington, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium két ügyben is vádemelési kérelemmel fordult két amerikai bírósághoz, mert vizsgálódásai szerint a Huawei banki csalással, kereskedelmi titkok ellopásával, az amerikai hatóságok félrevezetésével gyanúsítható.

Meng Van-csout, a cégalapító lányát amerikai kérésre december elején tartóztatták le Kanadában, de december közepén tízmillió kanadai dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Azzal vádolják, hogy egy hongkongi fedőcégen keresztül üzletelt Iránnal, és így kijátszotta az Irán elleni amerikai és európai uniós szankciókat.

 

A 46 éves menedzser cáfolta a vádakat.

A kanadai Vancouver bíróságán decemberben volt az első meghallgatása, kedden pedig a bíróság bejelentette, hogy a következő meghallgatást elhalasztják, és addig tanulmányozzák az amerikai kiadatási kérelmet. David Lametti kanadai szövetségi igazságügyi miniszternek március elsejéig van ideje az erről szóló döntést meghozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?