A Hollandiában élő ukrajnai menekültek több mint 40 százaléka dolgozik

ukrán válság k

A holland munkaügyi hivatal friss jelentése szerint az országban élő mintegy 80 ezer ukrán menekült több mint 40 százaléka sikeresen elhelyezkedett – jelentette kedden az NlTimes hírportál.

A hivatal szóvivője a helyi sajtónak elmondta, hogy körülbelül 31 ezer menekült a vendéglátóiparban, a mezőgazdaságban helyezkedett el, valamint kertészeti munkát végez. Azt is hozzátette, hogy sokkal kevesebb foglakoztatottra számítottak, továbbá a munkaügyi hivatalnál továbbra is nagy a kereslet a kölcsönzött munkaerő, a szezonális munkavállalók és a hosszú távú alkalmazottak iránt.

A hírportál a statisztikai hivatal elemzésére hivatkozta azt írta, hogy általában öt és fél évbe telik, mire a menekülteknek járó segélyeket igénybe vevők munkaerő-piaci részvétele eléri a 40 százalék feletti arányt. Azonban az ukrán menekültekre nem vonatkoznak az európai munkavállalási engedélyhez kapcsolódó szabályok, így nem kell a menedékkérelmi folyamatot végig járniuk ahhoz, hogy munkába állhassanak.

Thijs Reuten, a holland Munkáspárt európai parlamenti képviselője szerint, a munkavállalási szabályok kiigazításának pozitív hatása volt. Azt a következtetést vonta le, hogy azokat a menekülteket, akik még mindig a hosszadalmas menedékkérelmi folyamatban vannak, de ígéretes munkaerőnek tűnnek, gyorsabban be kell engedni a munkaerő piacra.

„Ez ahhoz vezet majd, hogy tisztességes béreket kapnak, és gyorsabban integrálodnak a holland társadalomba, miközben csökken az igény arra, hogy külön juttatásokat kelljen számukra biztosítani” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy az ukrán menekültek magas foglalkoztatottsági aránya példaként szolgálhat az Európai Uniónak ahhoz, hogy legális utakat biztosítsanak a menekültek számára, ami elkerülhetővé teszi, hogy veszélyes utakon jussanak az unióba.

A belga munkaügyi hivatal múlt héten publikált felmérése eltérő adatokat mutat. A felmérés szerint a Belgiumban menedéket talált mintegy 50 ezer ukrajnai állampolgár töredéke élt ez idáig az Európai Unió által biztosított munkavállalás lehetőségével. A statisztikák szerint Flandriában 3356, Vallóniában 1255, Brüsszelben 1323 ukrajnai menekült jelentkezett a munkaügyi hivatalnál, hogy munkalehetőséget keressen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?