<p>A hamis "bálványok", a siker, a gazdagság és az élvezetek hajhászása, valamint a gyengébbek rovására érvényesített hatalomvágy ellen emelte fel szavát vasárnap Ferenc pápa, aki szerint karácsony közeledtével mindenkinek lelkiismereti önvizsgálatot kell tartania.</p>
A hamis "bálványoktól" óvott a pápa
A Szent Péter-téren összegyűlt hívők ezrei előtt, az Úrangyala imádság előtt a katolikus egyházfő kifejtette: a karácsony nem csupán örömünnep, hanem olyan vallási esemény, amely alapos lelki felkészülést igényel. Szerinte minden embernek lelkiismereti önvizsgálatot kell tartania.
Ez elsősorban azt jelenti - mondta -, hogy napról napra, fokozatosan le kell térni a kényelmes és téves utakról, meg kell szabadulni a hamis "bálványok" imádatától. A pápa ennek szellemében óva intett mindenkit attól, hogy mindenáron hajszolja a sikert, a pénzt és az élvezeteket, s hogy a gyengébbek rovására élje ki hatalomvágyát.
Ez a fajta magatartás mind az ördögtől való - tette hozzá az egyházfő, arra sarkallva az embereket, hogy inkább az Isten felé vezető utat nyissák meg maguk előtt. Ez az út - mint fogalmazott - nem foszt meg bennünket a szabadságtól, hanem az igazi boldogságot ajándékozza nekünk. Maga az Isten az, aki megszabadíthat bennünket az önzéstől és a korrupció bűnétől - hangoztatta Ferenc pápa. Hozzátette: az Isten országa nemcsak "odaát" található, hanem itt a jelenben is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.