A francia rendőrség felszámolta az utolsó nagy párizsi migránstábort

Párizs |

<p>Kiürítette pénteken a francia rendőrség azt a szanálásra ítélt párizsi gimnáziumot, ahol nyár óta több mint hétszáz migráns élt elfogadhatatlan higiéniai körülmények között. Az embereket átmeneti szállásokon helyezték el.</p>

A jelentős rendőri jelenléttel végrehajtott kiürítésnél nem történt incidens, az emberek nyugodtan távoztak, miután előző nap értesítették őket arról, hogy felszámolják az illegális táborhelyet. Sokan önként, csomagjaikkal a kezükben hagyták el a helyet, ahol a bevándorlási hivatal munkatársai és szociális munkások is segítették a hatóságok munkáját.     Az épület előtt 26 busz állt a migránsok rendelkezésére. Azokkal szállították őket 12 befogadóközpontba, ahol mintegy 900 helyet készítettek elő a számukra.    A szanálásra ítélt volt gimnáziumba július 31-én költözött be néhány migráns, akiknek száma gyorsan kezdett növekedni: augusztus elején már százan voltak, szeptemberben pedig hétszázan, többségében szudáni, afgán és eritreai állampolgár, főleg férfiak. A táborban élő néhány nőt a párizsi önkormányzat fokozatosan helyezte el az elmúlt hetekben különböző szálláshelyeken.     A Jean Quarré gimnázium kiürítését szeptember 26-án rendelte el a bíróság. A négyemeletes betonépület Párizs északi, XIX. kerületében, egy kis zsákutcában található.     "Nem aludtunk egész éjjel, el akarunk innen menni" - mondta franciául egy fiatal migráns a Le Monde című napilapnak. Egy önkéntes segítő szerint amióta a hatóságok bejelentették a kiürítést és az emberek elhelyezését, a migránsok nagyon izgatottak.     Jean-Francois Carenco párizsi prefektus elmondta, hogy a hatósások mindenkit elhelyeznek és mindenki esetével külön foglalkoznak. A kiürítést a humanitárius sürgősségi állapottal indokolta, szerinte "nem normális, hogy a köztársaság ilyen körülmények között hagyjon élni embereket". Elmondása szerint ezeknek a migránsoknak a 98 százaléka menedékkérelmet kíván benyújtani.     "Személyi papírokat mindenkinek. Kevesebb rendőrt, több okiratot!" - kiabálta néhány migráns, mielőtt beszállt a buszba, amely elszállította őket.     Ez volt az utolsó nagy illegális migránstábor a francia fővárosban. Júniusban egy metrómegálló közelében, szeptember közepén pedig az Austerlitz rakparton számoltak fel a hatóságok illegális sátortáborokat. Az ezeken a helyeken élő 2200 embert befogadóközpontokban helyezték el.     A gimnáziumban kialakult menekülttábor felszámolását hetek óta készítette elő az állam, miután egyre több ember élt elviselhetetlen körülmények között az egykori tantermekben kialakított hálótermekben. Az épületet egy segítő egyesület találta az utcán élő migránsoknak, s a környéken élők szolidaritása ellenére, akik ellátták az embereket, feszültség alakult ki az emberek között, gyakoriak voltak a verekedések. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?