"A feleségem jobban kedveli, hogy nem valódi géppel repülök"

A családnevének elhallgatását kérő tiszt elmondta, hogy korábban C-17-es szállítógéppel repült, de most már csak "földi pilóta", azaz távirányítással vezeti a drónokat a kanadai határhoz közeli bázisról, ahol a jelenleg 49 darabból álló Global Hawk flotta egyik része állomásozik.

Az amerikai légierő támaszpontján európai újságírók csoportját fogadták, amely a brüsszeli amerikai NATO-misszió által szervezett látogatás keretében utazhatott el Grand Forksba. "Egy kicsit hiányzik az igazi repülés" - mondta Alex százados, amikor az MTI tudósítója a távirányítású drónok vezetéséről kérdezte.

A Grand Forks légibázison 450-en szolgálják ki az amerikai légierő büszkeségeinek számító Global Hawk repülőgépeket, közülük nagyjából hetvenen vannak a pilóták. Huszas-harmincas években járó fiatalok, minden tizedik nő. Hetente két-három bevetésen vesznek részt, egy-egy alkalommal akár nyolc órát. Ez azt jelenti, hogy besétálnak egy meglehetősen hűvös, folyamatosan 15,5 Celsius fokos hőmérsékleten tartott, számítógépekkel telepakolt szimulációs állomásra. Rájuk zárják az ajtót, leülnek egy irodaszékbe és nagy monitorok előtt irányítják a drónokat.

A szimulációs állomás tulajdonképpen egy nagy sötétzöld fémkonténer, amelyet adatkábelek kötegei kötnek össze a külső adattovábbító berendezésekkel. Bent ketten foglalnak helyet, a pilóta és az úgynevezett szenzorkezelő, ők irányítják a szinte teljesen automatikusan, előre betáplált programokkal repülő gépeket. Az egész munkakörnyezet egy komolyabb repülőgépes videojátékhoz hasonlít, csak a pilóta négy nagy képernyőn figyeli a drón helyzetét, adatait, és felügyeli a küldetéssel kapcsolatos kommunikációs csatornákat.

Egy másik pilóta, Brad százados elmondta az MTI-nek, hogy a drónok legnagyobb előnye a biztonság: a pilóta és a kezelő személyzet nincs veszélyben, hiszen a vezérlés távirányítással, a földről történik.

Arról is tájékoztatott, hogy a Global Hawk az amerikai fegyveres erők legbiztonságosabb repülőgépe: a flotta tagjai együttesen már túllépték a százezer órás repülési időt, és eddig egyetlen komoly baleset sem történt, egy gépet sem vesztettek el. Az észak-dakotai központ felügyel minden Global Hawk-küldetést, azokat is, amelyek a géppark másik nagy állomáshelyéről, a kaliforniai Beale bázisról indulnak.

Brad százados azt mondta, hogy a 18-20 kilométeres magasságban repülő drónok legnagyobb előnye a hosszú repülési idő, nemrégen az egyik gép 34,3 órás rekordot állított fel. Viszonylag gazdaságosak is, kevés üzemanyaggal beérik - tette hozzá.

A Global Hawknak jelenleg három főbb típusát használja az amerikai haderő: a 20-as típus lényegében egy magasan repülő kommunikációs központként funkcionál, a klasszikus 30-as típussal már képeket is lehet készíteni az orrába szerelt kamerával, a 40-es típus pedig mozgó célpontok felderítésére, bemérésére is alkalmas.

A Global Hawk irányítását több helyről végzik. Külön csapat hajtja végre a le- és felszállást (LRE-állomás), valamint magát a küldetést (MCE-állomás). Ez a két állomás a feladatok rugalmas végrehajtása érdekében akár több száz kilométeres távolságban is lehet egymástól. További állomásokon elemzik a beérkező képeket, adatokat, és felügyelik a kommunikációt.

A virtuális pilótákat nem kötik olyan szigorú szabályok, mint a valódi gépek pilótáit, akár ehetnek és ihatnak is a gépek irányítása közben, "csak arra kell ügyelnünk, hogy ne löttyintsük ki a folyadékot a billentyűzetre". Egy-egy küldetést tehát több pilóta hajt végre, egymást váltva. "Felszállok a géppel, repülök, majd hazamegyek, alszom egyet, és utána visszajövök, hogy átvegyem a gép irányítását". A pilóták bárhol bekapcsolódhatnak a missziókba, azt sem kell tudniuk, mi történt a küldetés korábbi szakaszában.

"Egy kicsit másfajta gondolkodásmódra van szükség, mintha igazi gépen ülnék, más a logika" - fogalmazott Brad százados. Azt mondta, a gépek olyan mértékben automatizáltak, hogy kézzel le sem tudnák hozni a gépeket, ez csak programmal történhet. Még akkor sem lehetséges manuális irányítás, ha esetleg minden kapcsolat megszakadna a drónnal, ilyen esetben egy vészprogram hazavezérli a gépet. Olyan egyébként még nem fordult elő, hogy az egyszerre 4-5 kommunikációs csatornán, több műholdról is figyelt pilóta nélküli gépekkel megszakadt volna minden kapcsolat.

A virtuális pilóták - akik nem botkormánnyal, hanem kizárólag billentyűzettel és egérrel irányítják a gépeket - a küldetést módosítva beleszólhatnak a drónok repülésébe, átprogramozva megváltoztathatják az irányt és a feladatot. A pilóták nem kívántak részleteket közölni arról, hogy a drónok mennyire sérülékenyek, de azt elmondták, a legfőbb védelmi tényező a nagy repülési magasság.

A szimulációs szobában - ahol az igazi bevetések között gyakorolnak a valódi küldetésekkel megegyező körülmények között - megmutatták az MTI tudósítójának, hogy az adatok mellett figyelik a térképet, továbbá fel- és leszálláskor élő képeket kapnak a gépből, de miután a drón nagyjából egy óra alatt eléri a csúcsmagasságot, már csak repülési adatokat látnak maguk előtt.

Alex és Brad százados elmondta, hogy az igazi gépek pilótái vegyesen viszonyulnak hozzájuk, a virtuális pilótákhoz. Vannak, akik viccelődnek a "monitorpilótákon", és vannak, akik szinte gyűlölködnek. "Pedig ez a jövő, egyre több pilóta nélküli repülőgépet fognak szolgálatba állítani" - mondta egy harmadik pilóta, Brent alezredes.