A „fekete nap” megbosszulását ígérte az izraeli miniszterelnök

Benjámin Netanjahu

A „fekete nap” megbosszulását ígérte szombat este az izraeli miniszterelnök azután, hogy a Hamász iszlamista szervezet háborút indított Izrael ellen a Gázai övezetből, és biztosított arról, hogy a hadsereg minden erejét felhasználja, hogy megsemmisítse a Hamász katonai kapacitásait.

Benjámin Netanjahu televíziós beszédében, amelyben Gázát a Gonosz városának nevezte, hangoztatta: rommá változtatnak minden helyet, ahol a Hamász rejtőzködik. Felszólította a Gázai övezet lakosait, hogy „most hagyják el az enklávét, mert mindenütt erővel fognak fellépni”.

Netanjahu, aki a nap folyamán kijelentette, hogy Izrael „háborúban áll”, esti beszédében azt mondta: „ez a háború időbe fog telni”.

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy az iszlamisták drágán megfizetnek érte, ha a foglyul ejtett túszok „akár egyetlen hajszála is meggörbül”.

A Hamász fegyveresei szombaton izraeli településekbe hatoltak be, és az izraeli hadsereg közlése szerint több mint háromszáz embert öltek meg. Több mint 1600-an megsebesültek.

„A felbőszült terroristák behatoltak a házakba, és civileket mészároltak le”.

A szombati volt a legvéresebb támadás Izraelben az ötven évvel korábbi jóm kipúri háború óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?