A Fehéroroszországgal szembeni szankciók bővítéséről döntött a Fehér Ház

Joe Biden

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben – derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.

„Az Egyesült Államok továbbra is kiáll az emberi jogok és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, miközben szövetségeseinkkel és partnereinkkel közösen vonjuk felelősségre a Lukasenka-rezsimet” – fogalmazott Biden a szankciók elrendeléséről szóló elnöki rendelet aláírását követő közleményében. „Mindazoknak, akiknek fontosak az emberi jogok, a szabad és tisztességes választások és a véleménynyilvánítás szabadsága, ki kell állniuk az elnyomás ellen” – tette hozzá.

A Fehér Ház közlése szerint a mostani elnöki rendelet lehetővé teszi a Biden-adminisztráció számára, hogy szankciókat vezessen be a Lukasenka-kormány további tagjaival szemben, beleértve a fehérorosz gazdaság biztonsági, energetikai, dohányipari, építőipari és szállítási ágazatában tevékenykedő személyeket is. Az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy büntetőintézkedéseket vezetnek be például a pénzmosással vádolt Fehérorosz Olimpiai Bizottság, valamint a Beloruszkalij OAO nevű állami vállalat ellen, amely a vádak szerint illegálisan finanszírozza a kormányt.

„Egy évvel ezelőtt a fehérorosz nép a demokrácia legalapvetőbb kifejezésén - a választásokon - keresztül igyekezett hallatni hangját, és alakítani saját jövőjét. A fehérorosz nép egyértelmű akaratának tiszteletben tartása helyett a Lukasenka-rezsim választási csalást követett el, amelyet egy brutális elnyomó kampány követett” – áll Biden közleményében.

A Fehér Ház a büntetőintézkedések mellett felszólította a minszki kormányt, hogy tegyen lehetővé  független nemzetközi vizsgálatot a Ryanair légitársaság vilniusi járatának májusi földre kényszerítésével kapcsolatban, engedje szabadon az összes politikai foglyot, és kezdjen tárgyalásokba a demokratikus ellenzékkel és a civil társadalom szereplőivel.

Lukasenka a tavalyi - a fehérorosz ellenzék, valamint több nyugati ország szerint csalással megnyert - választás után a hatodik elnöki ciklusát kezdte meg. A fehérorosz elnök megválasztását követően az ellenzék hónapokon át tiltakozó megmozdulásokat tartott, amelynek következményeként több mint 35 ezer embert vettek őrizetbe és ezreket bántalmaztak, valamint zártak börtönbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?