A fehérorosz külügyminiszter szerint szükségesek a változások, de nem egy forradalom árán

Fehérorosz elnökválasztás

Senki sem vitatja, hogy szükségesek a változások Fehéroroszországban, de ennek nem egy forradalom révén kell megtörténnie – hangoztatta Minszkben Uladzimir Makej külügyminiszter a tárca dolgozóihoz csütörtökön intézett nyilatkozatában.

A dokumentum a tárca honlapján jelent meg. Ebben hangsúlyozta, „nem vitás, hogy kell változás. Ennek azonban nem egy polgári engedetlenség vagy forradalom révén kell megtörténnie. Ez utóbbi esetében ugyanis sokszorosan nagyobb lesz az áldozatok száma és a veszteség”.

A politikus egyben felszólította a kollégáit, hogy az országban történtek miatt ne okozzanak törést a tárca kollektívájában.

„Ne feledkezzenek meg szakmaiságukról, amikor kifejtik magánvéleményüket, törekedjenek arra, hogy azzal ne okozzanak szakadást a közösségükben, munkájuk eredménye elsősorban hazájuknak és népüknek fontos. Amennyiben valamilyen körülmények miatt elveszítik a szakmai ösztönzőerőt, ne alkudjanak meg lelkiismeretükkel, maradjanak végig tisztességesek és elvhűek” – írta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?