A Fehér Ház szerint Joe Bidennek „rossz” estéje volt az elnökjelölti vitán

biden k

A Fehér Ház értékelése szerint Joe Bidennek „rossz estéje volt” múlt héten csütörtökön, amikor az idei elnökválasztási kampány első elnökjelölti televíziós vitáját tartották – ezzel reagált Karine Jean-Pierre elnöki szóvivő a történtekre.

Az elnökjelölti vitát követő első fehér házi sajtóértekezlet középpontjában az elnök állapota és szereplésének következményei álltak.

A szóvivő hangsúlyozta: maga Joe Biden is elismeri, hogy nem fiatal, és nem beszél olyan gördülékenyen, mint régen, valamint lassabban jár, ugyanakkor tudja, miként kell az amerikai emberek érdekében teljesíteni. Karine Jean-Pierre az elnök életének eseményeire utalva azt mondta, hogy Joe Biden tudja, miként kell ismét talpra állni.

Az elnök egészségi állapotára vonatkozó kérdésekre a szóvivő úgy reagált, hogy Joe Biden átfogó orvosi vizsgálatának eredményeit a Fehér Ház évente nyilvánosságra hozza, így történt ez idén februárban is, de további, a kognitív képességekre vonatkozó vizsgálatot az elnök orvosai nem tartanak szükségesnek. A szóvivő egyben megerősítette a sajtóértesüléseket, hogy a televíziós vitára való felkészítésen az elnöki tanácsadók mellet részt vett Joe Biden fia, Hunter Biden is.

Június 27-én Atlantában 90 percen keresztül stúdióközönség nélkül tartották a demokrata és republikánus elnökjelölt első idei televíziós vitáját a CNN televízió szervezésében. A közvetlenül az esemény után készült felmérés szerint a nézők 67 százaléka Donald Trump korábbi elnököt, a republikánusok jelöltjét tartotta a szópárbaj győztesének.

A vita után több demokrata politikus és demokratákhoz közel álló médiumok, valamint anyagi támogatók is sürgették Joe Biden visszalépését, ugyanakkor Kamala Harris alelnök, és a képviselőház demokrata vezetői is támogatásukról biztosították Joe Bident elnökjelöltként.

Kedden megjelent egy újabb közvélemény-kutatás, amelyet a június 27-i vitát követően készítettek. A CNN megrendelésére június 28-30. között készült országos felmérés szerint az amerikai választók 43 százaléka szavazna Joe Bidenre, ha most tartanák az elnökválasztást, míg Donald Trumpot 49 százalék támogatja.

Szintén kedden jelent meg a USA Today felmérése, amely 5 indulót feltételezve 41 százalékos Donald Trump-támogatottságot mutat, míg Joe Bidennek 38 százalékot jelez előre, és Robert F. Kennedy Jr. is kapna 8 százaléknyi voksot országos összevetésben.

Joe Biden elnöki munkájának elfogadottsága a CNN június utolsó három napján készült kutatása szerint 36 százalékos, elutasítottsága 64 százalék. Ugyanez a kutatás két hónappal korábban az elnök munkájának elfogadottságát 40 százalékra tette.

Szintén június 28-30. között készült a Harvard-Harris hétfőn megjelent felmérése, ami az elnök munkájának elfogadottságát 40 százalékra mérte, míg elutasítottságát 57 százalékra. Az elnökjelöltek közötti versenyben a Harvard-Harris felmérése Donald Trump 52 százalékos vezetését jelezte Joe Bidennel szemben (48 százalék).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?