A Facebookon is keresik a stockholmi öngyilkos merénylő cinkosait

Stockholm |

<p>A svéd nyomozók a Facebook közösségi portálon is kutatnak a stockholmi öngyilkos merénylő lehetséges cinkosai után.</p>

A svéd biztonsági rendőrség (SAPO) szóvivője elmondta, hogy minden nyomot megvizsgálnak, beleértve a Facebook oldalán fellelhető baráti kapcsolatok hálózatait is. A nyomozók szerint egyelőre azonban túl korai lenne kijelenteni, hogy ezen a szálon azonosítani lehet majd a merényletet elkövető iraki származású férfi, Taimour Abdulwahab esetleges tettestársait.

A Dagens Nyheter című svéd napilap az Internet Haganah nevű izraeli honlapra hivatkozva arról írt, hogy Abdulwahab a Facebookon közvetetten kapcsolatban áll az amerikai Samir Khannal, egy dzsihádista internetes oldal feltételezett működtetőjével, aki korábban halálosan megfenyegette Lars Vilks svéd karikaturistát, aki 2007-ben egy gúnyrajzon kutyaként ábrázolta Mohamed prófétát. Az izraeli honlap szerint a közösségi portálon Abdulwahab "barátja" egy Nagy-Britanniában élő férfinak, aki pedig "barátja" Samir Khannak.

A 28 éves, svéd állampolgárságú merénylő szombaton robbantotta fel magát Stockholm belvárosában. A detonációnak a támadó volt az egyetlen halottja, két járókelő könnyebben megsebesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?