A dzsihadisták aláaknázták a világörökségi listán szereplő Palmürát

Bejrút |

<p>Taposóaknákat és egyéb robbanószerkezeteket telepítettek az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoport fegyveresei az általuk korábban elfoglalt kelet-szíriai Palmüra romvárosának a területén - közölte egy ellenzéki szervezet vasárnap.</p>

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet közlése szerint egyelőre nem tiszták a radikálisok szándékai, nem tudni, hogy a történelmi emlékhely megsemmisítése vagy a kormányhadsereg elrettentése a céljuk. "Az előző napon rakták le a robbanószerkezeteket. Néhányat a római amfiteátrum körül is elhelyeztek, de még nem tudjuk a valós okokat" - közölte Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója. A szélsőséges iszlamista szervezet májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányerők ottani védelmi vonalai összeomlottak. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő, Tadmur szélén található ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik, és tartani lehet attól, hogy az iszlamista fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették. Palmüra az ókori Szíria fontos városa volt egy oázisban, Damaszkusztól 240 kilométerrel északkeletre és az Eufrátesztől 200 kilométerrel nyugatra. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem fontos központjaként szolgált, a karavánok számára hosszú évszázadokon "a sivatag mátkája" volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?