A demokrácia ünnepeként jellemezte a puccskísérlet meghiúsítását a miniszterelnök

Ankara |

<p>A demokrácia ünnepnapjának nevezte a múlt pénteket, a katonai puccskísérlet meghiúsításának napját a török miniszterelnök, aki szerint július 15. után Törökországban minden más lesz, mint korábban volt.</p>

Élveznünk kell és ki kell használnunk ezt az ünnepnapot - jelentette ki Binali Yildirim miniszterelnök - aki a közelmúltban neveztek ki Recep Tayyip Erdogan államfő javaslatára - hétfőre virradóre az Ankara központi terén tartott nagygyűlésen hatalmas tömeg előtt.    A kormányfő ismételten kilátásba helyezte a halálbüntetés újbóli bevezetését. "Megkaptuk üzeneteteket" - válaszolta a miniszterelnök az összegyűlt támogatók által hangosan skandált, a halálbüntetés bevezetését sürgető követelésekre.   "A puccsistákat a lehető legszigorúbb büntetésben részesítjük" - jelentette ki Yildirim, aki az embereket ismételten arra szólította fel, hogy tüntessenek a puccskísérlet ellen és - mint fogalmazott - őrizzék a demokráciát.    "Reggelente munkába megyünk, esténként azonban a tereken őriznünk kell a demokráciát" - hangoztatta a török miniszterelnök.    Ankara mellett az éjszaka folyamán tízezrek demonstráltak a puccskísérlet ellen Isztambulban és más török városokban is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?