A dalai láma optimista az emberiség fejlődését illetően

Helsinki |

<p>A dalai láma optimista az emberiség fejlődését, az érettség felé történő haladását illetően.</p>

A tibetiek száműzetésben élő szellemi vezetője minderről szombaton egy finnországi rendezvényen beszélt. Úgy vélte, hogy a múlt században számos felfedezés és komoly fejlődés történt, de egyben ez volt az a század, amikor a legtöbb ember halt meg erőszak miatt. "A XX. század az erőszak századává vált" - mondta.
A Nobel-békedíjas buddhista egyházi vezető szerint az emberek a világban mindenütt megcsömörlöttek az erőszaktól, s ennek egyik következményeként jelent meg az atomfegyverek leszerelését célzó mozgalom. Emellett egészen a század végéig senki nem beszélt az ökológiáról, s az emberek csak az anyagi gyarapodásra gondoltak - mondta, üdvözölve azt a tényt, hogy az emberiség végre ráébredt a környezetet fenyegető veszélyekre.
A láma szerint az új évszázad elején tapasztalt problémák, mint a terrorizmus, valójában a múltból származnak, s ezek elkerülése érdekében több erőfeszítést kell tenni a fiatalok oktatására. Úgy vélte: az emberiséget fenyegető egyik legfőbb gond a lakosság számának növekedése, s ezért születésszabályozásra van szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?