A dalai láma India Tibettel határos államába érkezett

Tavang (India) |

<p>Kína tiltakozása ellenére a dalai láma, a tibeti nép vallási vezetője vasárnap ötnapos látogatásra India Tibettel határos északkeleti tartományába, Arunácsal Pradesbe érkezett, hogy együtt imádkozzon buddhista zarándokokkal, és tanítsa őket.</p>

Televíziós képeken látható volt, amint a dalai láma buddhista szerzetesek kíséretében Tavang kolostorába látogatott. Egyszerű falusiak ezrei várakoztak arra - dacolva a dermesztő hideggel és a fagyos szelekkel -, hogy láthassák és üdvözölhessék őt. A dalai láma mosolyogva elbeszélgetett néhány várakozóval.
    Az északkelet-indiai szövetségi állam, Arunácsal Prades már a XX. század eleje óta okoz feszültséget Kína és az akkor még brit gyarmat India között. Peking szerint e 90 ezer négyzetkilométeres állam egy része Kínához tartozik, India viszont azt állítja, hogy Kína 38 ezer négyzetkilométernyi területet foglalt el területéből Kasmírban.
    Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu) kínai külügyi szóvivő nemrég kijelentette, hogy Kína álláspontja változatlan Arunácsal Pradest illetően, és határozottan ellenzi, hogy a dalai láma ellátogasson ebbe a térségbe. A kínai kormány szeparatista törekvésekkel vádolja az indiai száműzetésben élő tibeti vallási vezetőt, India viszont azt hangsúlyozza, hogy a dalai láma az ő vendége, és az ország bármely részébe ellátogathat. A dalai láma meglepetésének adott hangot a pekingi kifogások miatt, és arra emlékeztetett, hogy az 1962-es rövid indiai-kínai határháború után, melyből Peking került ki győztesen, Kína egyoldalú tűzszünetet hirdetett, és kivonta csapatait a határtérségből.
    A helyi hatóságok azzal számolnak, hogy a tibeti vallási vezető ottani tartózkodása mintegy 25 ezer buddhista hívőt vonz a helyszínre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?