A csernobili atomerőműben szolgált sok ukrán gárdista van még mindig orosz fogságban

Csernobil

Még mindig orosz fogságban van 169 ukrán nemzeti gárdista, akik a csernobili atomerőművet őrizték – közölte Denisz Monasztirszkij ukrán belügyminiszter kedden Csernobilban tartott sajtótájékoztatóján.

A miniszter – aki a csernobili atomerőműben 1986-ban bekövetkezett nukleáris baleset évfordulóján látogatott oda – közölte, hogy jelenleg folynak a tárgyalások az orosz féllel a fogságba ejtett gárdisták kicseréléséről orosz katonák átadásáért cserébe. Szavai szerint egy részüket Oroszországba, másik részüket pedig Fehéroroszországba hurcolták el. Hozzátette, hogy Kijev tudomása szerint sérült nincs közöttük.

A csernobili atomerőművet a február 24-én kezdődött Ukrajna elleni háború elején foglalták el az orosz csapatok és március végén, április elején vonultak ki onnan.  

Közben az orosz csapatok az általuk megszállva tartott dél-ukrajnai Herszonban új vezetőket neveztek ki a városi és a megyei adminisztráció élére: Volodimir Szaldót a megyei és Olekszandr Kobecet a herszoni városirányítás élére.

„Meggyőződésem, hogy győzelmünk után ezeknek a kollaboránsoknak és bűntársaiknak felelniük kell. Ezek a kinevezések jogellenesek” – írta Hennagyij Lahuta Herszon megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Ihor Kolihajev herszoni polgármester a Facebookon közölte, hogy a városban marad, de nem hajlandó együttműködni a vezetéssel.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál tájékoztatása alapján a 65 éves Szaldo 2002 és 2012 között volt Herszon polgármestere, majd utána két évig a 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök mögötti Régiók Pártjának parlamenti képviselője. A háború kitörésekor támogatta Herszon orosz megszállását. Kobec a jelenlegi polgármester, Kolihajev sofőrje volt.

Az orosz katonák hétfőn foglalták el és vették birtokba a herszoni városházát, ahonnan az ott dolgozókat, köztük a polgármestert hazaküldték, az épületről pedig levették az ukrán zászlót – emlékeztetett a hírportál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?