A családügyi jogszabályokról tárgyaltak az uniós igazságügy-miniszterek

Prága |

<p>A korszerű audiovizuális eszközök alkalmazása a bírósági perek során megkönnyíthetné és felgyorsíthatná az államhatárokon átnyúló esetek lezárását. Egyebek között ebben állapodtak meg az Európai Unió igazságügyi miniszterei azon a kötetlen tanácskozáson, amelyre pénteken került sor Prágában.</p>

A résztvevők szerint szükségesnek mutatkozik ezért megvizsgálni, hogy az Európai Unió egyes országaiban milyenek ezen a téren a lehetőségek.

A tanácskozás középpontjában a családot érintő jogszabályok voltak. A miniszterek megvitatták annak lehetőségét, hogyan lehetne kihallgatni más országokban élő tanúkat videoközvetítés útján vagy hogyan lehetne tökéletesíteni az olyan házaspárok válási ügyeire vonatkozó jogszabályokat, amelyek tagjai más-más ország állampolgárai. A videokamera előtti tanúvallomásokat olyan esetekben is előnyös lenne használni, amikor a gyerekek vagy olyan személyek meghallgatására van szükség, akik megjelenése a bírósági teremben különböző okok miatt nem kívánatos. Néhány EU tagállamban - például Portugáliában - a tanúk kihallgatásának ez a módja már létezik.

Prága vállalta, hogy a cseh elnökség alatt összegező anyagot készít arról, hogy melyik országban, hol és milyen műszaki eszközöket lehetne felhasználnia ezen a téren az ügyészségnek és a bíróságnak. Az adatok a most készülő uniós jogi honlapon lennének hozzáférhetőek.

"Az elképzelés lényege egyszerű: ha az unió valamelyik bírósága egy más országbeli tanút akarna kihallgatni, a hosszadalmas beidézés vagy utazgatás helyett videokonferencia segítségével hallgatnák ki az illetőt" - mondta újságíróknak a tanácskozás után Jirí Pospísil, cseh igazságügyi miniszter.

A résztvevők megvitatták a bírósági ítéletek kölcsönös elismerése kiszélesítésének a lehetőségeit is. Egyetértés volt abban, hogy erre szükség van. Napirendi pont volt még az örökösödési jog, illetve annak nemzetközi vonatkozásai. A miniszterek keresték a lehetőségét annak, hogy lehetne ezeket a bírósági pereket, folyamatokat leegyszerűsíteni és lerövidíteni. (kj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?