A CNN megvált egyik kommentátorától Izrael-ellenes kijelentései miatt

Marc Lamont Hill

A CNN amerikai hírtelevízió megvált csütörtökön egyik állandó kommentátorától Izrael-ellenes kijelentései miatt.

A kommentátor, Marc Lamont Hill, a Philadelphia melletti Temple Egyetem kutatója ellentmondásosnak ítélt beszédet mondott szerdán az ENSZ-ben egy rendezvényen. A CNN másnap bejelentette, hogy azonnali hatállyal felmondja a szerződését.

Hill Izrael-ellenes bojkottra szólította fel az országokat. Azt mondta, nemcsak arra van lehetőség, hogy "szavakban szolidaritásunkat hangoztassuk, hanem arra is, hogy politikai cselekvés, helyi és nemzetközi akciók mellett kötelezzük el magunkat, és ez megadja majd nekünk azt, amit az igazság megkövetel, azaz a folyótól a tengerig terjedő szabad Palesztinát". 

A "folyótól a tengerig" kifejezést radikális Izrael-ellenes csoportok és a gázai radikális palesztin szervezet, a Hamász szokta használni, arra utalva, hogy a Jordán-folyótól a Földközi-tengerig húzódó palesztin államot akarnának látni. 

Hill mondatait számos amerikai szervezet elítélte, ő pedig csütörtökön Twitter-bejegyzésekben magyarázkodott. 

 "Nem támogatom az antiszemitizmust, zsidó emberek meggyilkolását (...). Egész életemben ez ellen küzdöttem" - írta az egyik mikroblog-bejegyzésben. Egy másikban leszögezte: "A folyótól a tengerig kifejezés használata nem felszólítás volt valakinek vagy valaminek a megsemmisítésére. Ez felszólítás volt az igazságra mind Izrael, mind Ciszjordánia és Gáza számára". 

A CNN közleményben jelentette be, hogy felbontotta Hill szerződését, és elhatárolódott munkatársától a Temple Egyetem is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?