A Boko Haram újabb tömeges vérengzése

Maiduguri |

<p>A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet újabb tömeges vérengzést követett el Nigéria északkeleti részében - derült ki helyi emberjogi szervezetek vasárnapi beszámolójából.</p>

A Borno szövetségi állam fővárosától, Maiduguritól 130 kilométerre délkeletre fekvő - 265 ezres lakosságú - Gwoza térségében az iszlamisták a héten ötven idős embert meggyilkoltak. Helybeliek elmondták, hogy az öregeket két iskolába terelték, ahol a fegyveresek lelőtték őket. Szavaikat Muhammed Gava, a térségbeli civil szervezetek szóvivője is megerősítette. Elmondta, hogy a gwozai középiskolákban több mint ötven embert mészároltak le. 

A Boko Haram vérengzéséről szombaton egy újabb videofelvétel került nyilvánosságra. Ezen egy bentlakásos iskola hálóterme  látható, amelyben fegyveresek tüzet nyitottak a földön fekvő emberekre. A szélsőségesek vezetője közben arról beszélt, hogy ezek az emberek "hitetlenek". A felvételen a rengeteg holttest miatt a fegyvereseknek is gondot okoz, hogy elérjék a rángatódzó, de még élő embereket, hogy végezzenek velük. 

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A "nigériai táliboknak" is nevezett terrorszervezet neve hausza nyelven azt jelenti, a nyugati tan tilos, tagjai szentségtörésnek tartják az oktatást. A nigériai keresztények és a "langyos" muszlimok ellen évek óta egyre kegyetlenebb támadásokat intéző Boko Haram - az Irakban és Szíriában területeket lerohanó Iszlám Állam (IÁ) mintájára - szintén saját "kalifátus" létrehozására törekszik. A szervezet Csádból toboroz embereket, hogy megőrizze az elfoglalt északkelet-nigériai települések feletti uralmát, de a szomszédos  Kamerunba is rendszeresen behatolnak. 

Egyes értékelések szerint fennáll a veszély annak, hogy regionálissá terebélyesedik a lázadás, amelyben az elmúlt öt évben emberei ezrei haltak meg - idén több mint kétezren - és 1,6 millió ember volt kénytelen elhagyni állandó lakhelyét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?