A bíróság döntött: Trump rendelete ellenére maradhatnak a muszlimok

New York |

<p>Az elnöki rendelet ellenére átmeneti időre az Egyesült Államokban maradhatnak az érvényes vízummal odaérkezett muzulmánok - döntött helyi idő szerint szombaton egy New York állambeli bíróság.</p>

Donald Trump amerikai elnök pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette hat másik muszlim országból - Irakból, Iránból, Szudánból, Jemenből, Líbiából és Szomáliából - érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba.

A bíróság sürgős eljárással döntött a két iraki állampolgárt képviselő Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetségének (ACLU) beadványáról.

Hamid Háled Dervis és Hejdar Szamír Abdel-Halek as-Saui korábban érvényes amerikai beutazási engedélyt kaptak, meg is érkeztek a New York-i John Kennedy repülőtérre, de ott a friss rendelet alapján őrizetbe vették őket.

A The New York Times című napilap értesülései szerint 100 és 200 között van azoknak az utasoknak a száma, akiket az amerikai repülőtérre érkezésükkor előállítottak és kiutasítás fenyegeti őket.

A bíróságnak beadott keresetből kitűnik, hogy Dervis és as-Saui a múltban együttműködtek az amerikaiakkal, ezért az életük komoly veszélyben forgott Irakban. Az ACLU jogászai a két férfi szabadon bocsátását követelték, valamint mindenkiét, akik hasonló helyzetbe kerültek az Egyesült Államokban.

Ann Donelly bíró döntésében leszögezte, hogy a Trump-rendelet ellenére azokat, akik már megérkeztek a hét országból az Egyesült Államok területére, ideiglenesen nem szabad deportálni. Ez vonatkozik azokra is, akik a bírósági döntés meghozatalakor már úton voltak.

A bírósági döntés nem vonatkozik automatikusan a rendeletben felsorolt valamennyi országból érkezőkre. Ideiglenesen csak azok maradhatnak amerikai területen, akiknek érvényes vízumuk van, és törvényes indokaik vannak az országban való tartózkodásra.

Győzelem

Az ACLU az ítéletet győzelemként értékelte. "Ez a döntés megőrzi a status quót és garantálja, hogy az országban maradásra engedéllyel rendelkezőket nem utasítják ki jogellenesen az Egyesült Államok területéről" - húzta alá nyilatkozatában Lee Gelernt, a szövetség bevándorlók jogvédelmével foglalkozó igazgatóhelyettese.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint az ítélet feltehetően 375 emberre vonatkozik.

A pénteken aláírt elnöki rendelet ellen népes tüntetést tartottak a bíróság épülete előtt. A jogvédő szervezetek felhívására ezrek gyűltek össze Dallas, Chicago, New York, Los Angeles, San Francisco, Denver és Minneapolis repülőterén is, míg a közösségi hálón mások az előállításokat üdvözölték.

Hasonlóan döntött egy másik Virginia állambeli szövetségi bíró a washingtoni Dulles repülőtéren előállított utasok ügyében - írta a The Charlotte Observer című napilap.

Korábban a kínaiakat is kitiltották

Michael Kagan, a Nevadai Egyetem bevándorlási joggal foglalkozó tanára szerint "ez a hosszú bírósági csata első sortüze". A jogász szerint a bírósági csata kimenetelét nem lehet megjósolni, mert "ilyen még nem történt az amerikai közelmúlt történelmében". A legfelsőbb bíróság utoljára az 1882-ban, a kínaiak kizárásáról elfogadott törvény ügyében döntött hasonló bevándorlási kérdésben. A jogszabály több évtizedre kitiltotta az Egyesült Államok területéről a kínai állampolgárokat, beleértve azokat is, akik törvényesen éltek az ország területén, nekik átmenetileg vissza kellett térniük származási országukba.

Donald Trump amerikai elnök szerdán két rendeletet írt alá a bevándorlásról, illetve az amerikai határok védelméről - köztük a Mexikóval közös, déli határon építendő falról. Az illegális bevándorlás megfékezéséről szóló rendelet a szövetségi támogatás megvonását helyezi kilátásba olyan - többnyire demokrata politikusok irányította - szövetségi államok és városok számára, ahol menedéket nyújtanak az illegális bevándorlóknak. A másik elnöki rendelet az amerikai határok megerősített védelméről szól, s ezen belül a mintegy 3200 kilométeres amerikai-mexikói határon megépítendő falról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?