180 ezren menekültek el az iraki Hítből a dzsihádisták elől

MTI-ÖSSZEFOGLALÓWashington/Hít/Hága.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Washington/Hít/Hága. Hosszú lesz a hadjárat az Irak és Szíria jelentős részét megszállva tartó Iszlám Állam (IÁ) szunnita terrorszervezet ellen – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, amikor a terrorszervezet elleni koalíció 22 országa fegyveres erőinek vezérkari főnökeivel találkozott a Washington melletti Andrews légi támaszponton. Obama aggodalmát fejezte ki az Iszlám Államnak az észak-szíriai, kurd fegyveresek által védett Kobani térségében és Irak nyugati részén való előrenyomulása miatt. „A koalíciós légi csapások mindkét térségben folytatódnak majd” – mondta az elnök. Kobani térségében amerikai és szaúdi gépek az elmúlt két nap alatt 21 csapást mértek IÁ-célpontokra. Ez volt a szövetségesek eddigi legintenzívebb harci tevékenysége a térségben. Washingtont ugyanakkor aggasztja, hogy Törökország az amerikai nyomás ellenére mindeddig nem bocsátotta rendelkezésére a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot az IÁ elleni légi csapásokhoz.

Szíriában a kurd rendőrség fiatalok százait kényszeríti a hadseregbe, Szíria kurd igazgatású részén, nemrég kötelezővé tették a katonai szolgálatot – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja londoni emigráns szervezet. A hatósági fellépés jól mutatja a dzsihádista IÁ ellen Kobaniban harcoló kurdok kétségbeesését. A nemzeti kurd tanács egyik magas rangú tagja szerint eddig mintegy hétszáz 30 év alatti férfit vittek el otthonról, közvetlen összefüggésben a Kobaniban zajló harcokkal.

Mintegy 180 ezren menekültek el a Bagdadtól 180 km-re lévő Hít városából az IÁ harcosai elől azóta, hogy a dzsihádisták néhány nappal ezelőtt hatalmukba kerítették a közel-keleti ország nyugati részében fekvő várost. Hítben korábban százezren kerestek menedéket az iszlamisták elől, sokan a dzsihádisták által bevett Ramádiból és Fallúdzsából érkeztek.

Nem követnek el jogsértést azok a holland motorosbanda-tagok, akik az iraki kurd önvédelmi erők oldalán csatlakoztak az Iszlám Állam elleni harchoz – írta a hágai ügyészség szóvivőjére hivatkozva a Middle East Online internetes hírportál. Az ügyészség azután foglalt állást a kérdésben, hogy a közszolgálati NOS televízió szerint a No Surrender (Nem adjuk meg magunkat!) nevű holland motorosbanda 3 tagja az Irak északi részén fekvő, az IÁ által nyáron elfoglalt Moszul környékére utazott, ahol csatlakoztak a szélsőségesek ellen küzdő kurd védelmi erőkhöz. Az interneten olyan képek és videofelvételek is megjelentek, amelyeken egy állítólagos holland motoros egy Kalasnyikov gépkarabéllyal a kezében pózol, illetve a kurd fegyveresek társaságában van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?