14 óráig a jogosultak 32,38 százaléka adta le voksát

Szerbia

Kora délutánig, 14 óráig a választásra jogosultak 32,38 százaléka adta le szavazatát az előrehozott parlamenti választáson Szerbiában, amelyet kormánypárti és ellenzéki politikusok is sorsdöntőnek neveztek.

 A tavalyi választáson 14 óráig 31,56 százalék adta le szavazatát. A várakozások szerint 20 óráig a szavazásra jogosultak több mint 50 százaléka az urnák elé járul. A tavalyi előrehozott parlamenti választáson 58,6 százalékos volt a részvétel.

Szavazata leadásakor Aleksandar Vucic köztársasági elnök közölte, magas részvételi arányra, és pártja, a Szerb Haladó Párt meggyőző sikerére számít. „Amikor meggyőző sikerről beszélek, az azt jelenti, hiszek abban, hogy a Szerbia nem állhat meg nevű lista közel lesz az abszolút többség megszerzéséhez, vagy el is éri. Úgy gondolom, hogy ez fontos feltétele annak, hogy Szerbia a fejlődés és a siker útján járjon továbbra is” – húzta alá.

Ana Brnabic miniszterelnök – aki szintén az SNS tagja – a voksoláskor reményének adott hangot, hogy a szavazópolgárok az eddig elért eredményekre, a Szerb Haladó Párt programjára és jövőképére, valamint a gyűlölet elítélésére szavaznak, és hogy végül a „tisztességes és normális Szerbia” fog győzedelmeskedni. A kormányfő szerint az utóbbi időszak egyik legpiszkosabb kampányán van túl az ország, egy olyan kampányon, amelynek során az ellenzék a köztársasági elnök családját, a szüleit és a gyerekeit is támadta.

A kormánykoalíció kisebbik partnerének, a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) az elnöke, Ivica Dacic úgy fogalmazott: a választások az ország stabilitása és egysége miatt fontosak, Szerbia ugyanis sorsdöntő időszak előtt áll. Hozzátette, hogy az SPS számára is fontos voksolásról van szó, hiszen kiderülhet, milyen jövő várhat a pártra, mindazonáltal a politikus jó eredményben bízik.

A szintén a kormánykoalíció részét képező Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnöke, Pásztor Bálint rámutatott, hogy hatalmas küzdelem áll a párt mögött. „Az a választások tétje, hogy lesz-e hatékony érdekképviselete a közösségnek és a településeinknek, a városainknak, a falvainknak” – húzta alá. Felhívta a figyelmet arra, hogy „ugyan Szerbiában egy kicsit gyakrabban vannak választások, mint más országokban, de minden alkalmat ki kell használni annak érdekében, hogy utána a következő időszakban azt tudják a polgárok mondani, hogy hatékony érdekképviseletük van”. A Vajdasági Magyar Szövetség arra számít hogy „mindenki, aki számára a mi településeink fejlesztése fontos, illetve a Vajdaság sorsa fontos, támogat bennünket a választásokon annak érdekében, hogy hatékonyan folytathassuk azt a munkát, amelyet az elmúlt időszakban is végeztünk” – folytatta Pásztor Bálint.

A baloldali ellenzéki összefogás legnagyobb pártja, a Szabadság és Igazságosság Pártja vezetője, Dragan Djilas kiemelte: arra számít, nagyszámú választópolgár nyilvánítja ki akaratát vasárnap, a legnagyobb ellenzéki lista pedig minden demokratikus eszközzel meg fogja védeni ezt az akaratot. Véleménye szerint nagy erő rejtőzik abban a népben, amely nem akar bizonytalanságban élni, hanem rendes, bűnözés és korrupció nélküli országra vágyik, ahol az oktatásba és az egészségügybe fektetnek, olyan országra, ahonnan a fiatalok nem akarnak elmenni.

A jobboldali Fogadalomtevők Szerb Pártjának elnöke, Milica Djurdjevic Stamenkovski úgy nyilatkozott, hiszi, hogy a választások után az általa vezetett lista a változások egyik legfontosabb eleme lesz, és a következő kormány fontos tagja lesz. Reményét fejezte ki, hogy a választások éjszakáján azok a politikai erők tudnak majd a leginkább ünnepelni, amelyek változásokat hoznak Szerbiában, és amelyek azt szeretnék, hogy az ország jobb irányba induljon el.

A választási kampány során a kormánypártok az eddig elért eredményekre helyezték a hangsúlyt, és a munka folytatásához kértek támogatást, míg az ellenzék egyetlen üzenete a kormány megbuktatása volt.

A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez a tizennegyedik parlamenti választás. A valamivel több mint 6,5 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár 7 és 20 óra között adhatja le voksát, az első, nem hivatalos eredmények 22 óra körül várhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?