<p>Jogerősen 12 évnyi fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki 2008-ban Szlovákiában egy elszámolási vita hevében lelőtte egy régi barátja üzleti partnerét.</p>
12 évet adtak Győrben egy Szlovákiában elkövetett gyilkosságért
Győr |
Zólyomi Csilla tanácsa annyiban súlyosbította a Tatabányai Törvényszék által 2012 őszén meghozott elsőfokú ítéletet, hogy Fehér Sándor Józsefnek nem börtönben, hanem fegyházban kell letöltenie büntetését. Ennek indokaként említette a bíró, hogy a vádlott többszörös visszaeső. Súlyosbította viszont a bíróság az üzlettársa egyes kifizetéseit vitató Janes Zsolt büntetését; neki az első fokon kiszabott hat helyett nyolc évet kell börtönben töltenie, az ítélet szerint bűnsegédként elkövetett emberölés miatt. A férfi ugyanis szállást adott a börtönből szabaduló régi barátjának, az pedig "szinte testőrként vigyázott rá". Amikor a vita rendezésében való részvételre hívta, tudta, hogy barátjának van fegyvere, és ismerte a férfi labilis pszichés állapotát is. Tisztában volt azzal, hogy a későbbi gyilkos ad a szavára, mégsem tett semmit az emberölés elkerülése érdekében, a halálos lövés után pedig a holttest elrejtéséről rendelkezett. Súlyosbította a bíróság annak a két férfinak a büntetését is, akik a csapat tagjaként mentek erőt demonstrálni Szlovákiába. Rájuk felfüggesztett helyett egy-egy év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki önbíráskodás kísérlete miatt; az indoklás szerint azért, mert korábbi, felfüggesztett büntetés hatálya alatt vettek részt a most tárgyalt eseményekben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.