Szabadon engedték a tüntetések miatt fogva tartott iráni filmszínésznőt

Taraneh Alidoosti

Szabadon engedték Taraneh Alidúszti iráni színésznőt, egy Oscar-díjas iráni film főszereplőjét, akit három hete börtönöztek be a tüntetők melletti kiállása miatt.

Az óvadék ellenében szabadlábra helyezett színésznő korábban nyíltan elítélte a kormányellenes tüntetések elleni erőszakos fellépést. Alidúszti – Irán egyik legismertebb színésznője – a tiltakozások kezdete óta többször bírálta az ország vezetését, támogatásáról biztosította a tüntetők követeléseit. 2016-ban Taraneh Alidúszti az Oscar-díjjal jutalmazott Az ügyfél című filmben alakított főszerepet.

Egy tavaly novemberben Instagram-oldalára feltöltött képen a 38 éves színésznő táblát tart, amelyen a „nő, élet, szabadság” szavak olvashatók kurd nyelven. Ez a tüntetések egyik jelmondata. Pár nappal ezután felidézte egy 2019-es bejegyzését, amelyben azt írta: „Nem vagyunk állampolgárok, soha nem is voltunk. Rabok vagyunk, több millió rab”. Egy másik bejegyzésében szolidaritást vállalt azzal a halálra ítélt férfival, akit elsőként végeztek ki a tüntetéseken való részvétele miatt. Jogvédő csoportok szerint a biztonsági erők éles lőszert, sörétet, könnygázt és gumibotokat is használtak a tüntetések feloszlatására.

„Minden olyan nemzetközi szervezet, amelyik tétlenül nézi ezt a vérontást, az emberiség szégyene” írta a színésznő egy posztjában. Bejegyzései után nem sokkal Instagram-fiókját letiltották.

Mohszen Sekarit december 9-én végezték ki, miután egy iráni bíróság azzal vádolta meg, hogy Teheránban autójával eltorlaszolt egy utcát, és késsel megtámadta a biztonsági erők egyik tagját.

Emberi jogi aktivisták beszámolója szerint legalább egy tucat embert ítéltek halálra zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon a tüntetésekkel kapcsolatos vádak miatt.

Az országban szeptember óta két embert végeztek ki a tüntetéseken való részvétel miatt. Az emberi jogi aktivista csoportok szerint eddig több mint 19 ezer embert tartóztattak le, és 516-an vesztették életüket a tiltakozások során.

Az iráni kormány az Amerikai Egyesült Államokat és más külföldi országokat tesz felelőssé a tüntetésekért.

Iránban a 22 éves kurd Mahsza Amini halálát követően robbant ki országos tiltakozás. Aminit azért vette őrizetbe az iráni erkölcsrendészet, mert nem az előírásoknak megfelelően viselte a kötelező muszlim kendőt. Fogva tartása alatt kómába esett és szeptember 13-án meghalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?