„Zvolenskának nem prioritás az egészségügy”

ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Az egészségpolitikai szakértők mellett a nővérkamara is alacsonynak tartja az egészségügy jövő évi költségvetési támogatását.

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Az egészségpolitikai szakértők mellett a nővérkamara is alacsonynak tartja az egészségügy jövő évi költségvetési támogatását. „A népesség öregszik, ez növeli az egészségügyi ellátás költségeit, főleg a gyógyszerekre kell egyre többet költeni” – magyarázta álláspontját Iveta Lazorová, a Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) elnöke. Szerinte a költségvetés legutóbbi változata is az bizonyítja, hogy a kormány számára az egészségügy nem számít prioritásnak. „És nem számít prioritásnak az egészségügyi miniszter számára sem” – bírálta a „főnővér” Zuzana Zvolenskát.

A kormány például az egészségügyi járulék csökkentésével akarja kompenzálni a minimálbér emelését, ami 150 millió eurós kiesést jelent az egészségügy számára. A minisztérium ugyan ígéri, hogy a kieső összeget teljes mértékben pótolja a pénzügyminisztérium, de ezt még a pénzügy nem erősítette meg. A nővérek szerint még ennek a kiesésnek a pótlásával is kevesebb jutna az egészségügyre, szerintük ugyanis a jövőre betervezett 4,27 milliárd euró 16 millióval alacsonyabb az idei költségvetésnél. Lazorová úgy véli, hogy ez az összeg nem teszi lehetővé a nővérek bérének emelését sem, ami további elvándorlást fog eredményezni, növelve a nővérhiányt.

Az egészségügyi tárca állítja, hogy mindent megtesz a nővérek elvándorlásának megállítása érdekében, például a bérek emelésével is. Az átlagbéreket is másként látja a kamara és a minisztérium: az előbbi szerint a nővérek átlagkeresete 20%-kal az országos átlagbér alatt van – tehát mintegy 650 euró –, míg a minisztérium szerint átlagosan 1100 eurót keresnek, igaz, ez utóbbi adatot csak az állami korházakra vonatkoztatva állítja. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?