<p>Hány tagja van jelenleg az MKP elnökségének? Lehet, hogy erre az egyszerű kérdésre most Berényi József pártelnök sem tudja a pontos választ. A párt honlapja szerint a Magyar Közösség Pártja Elnökségének ‒ az elnökkel együtt ‒ 18 tagja van. </p>
Zűrzavar a komáromi MKP-ban
Pozsony/Komárom |
Az elnök, az OT elnöke és 5 alelnök mellett 11 elnökségi tagja is van, köztük Czíria Attila, korábbi komáromi polgármesterjelölt. Az ő elnökségi tagsága ugyanakkor megkérdőjelezhető, sőt a pártelnök szerint nemcsak a párt elnökségének, hanem már a pártnak sem a tagja. Lapunkhoz eljutott egy levél, amelyben Berényi József pártelnök arról tájékoztatta a komáromi alapszervezetet, hogy az OT feloszlatta őket, és ezzel együtt a párttagságuk is megszűnt. „Ezzel a döntéssel a komáromi helyi szervezet tagjainak az MKP-n belüli tagsági viszonya megszűnt” – írja levelében Berényi József pártelnök. Az OT valóban feloszlatta január 24-i ülésén a komáromi alapszervezetet az országos elnökség javaslata alapján, amely Szabó Olga kezdeményezésére foglalkozott a kérdéssel. Furcsa helyzetA pártelnök lapunknak elismerte, vannak, akik szerint a helyi szervezet feloszlatása nem jelenti egyben a tagok párttagságának megvonását is. „Erről a kérdésről eltérnek a vélemények, vannak, akik szerint csak a helyi szervezetet oszlatta fel az OT, a tagok maradtak” – mondta Berényi. – A tagok jogai azonban a helyi szervezeten keresztül gyakorolhatók, tehát én ezt a kérdés teoretikusnak tartom, ha nincs helyi szervezet, akkor a tag nem tudja hogyan gyakorolni jogait.” Minden bizonnyal kivétel például az elnökségi tag, mint amilyen Czíria Attila vagy az OT-tag Petheő Attila. Czíria úgy véli, még mindig tagja az MKP-nak, így a párt elnökségének is. Szerinte azonban nem neki, nem is a pártelnöknek, hanem a párt Országos Etikai és Alapszabály-felügyelő Bizottságának kell kimondania, hogy a helyi szervezet megszűnésével a tagok tagsági jogviszonya is megszűnik-e. „A helyi szervezet volt elnöksége írásban fordult az etikai bizottsághoz ennek a helyzetnek a tisztázását kérve” – mondta lapunknak Czíria. Ez azonban újabb problémát vet fel, az etikai bizottság elnöke ugyanis szintén komáromi, Sebők Zoltán. Elnökként neki kell összehívnia a testületet. Czíria információi szerint azonban a testület várhatóan jövő héten ülésezik, és ez ellen az országos elnökségnek sem volt ellenvetése. A megszűnt szervezetAz MKP komáromi tagjai a tájékoztatást is kifogásolják. „Csak egy levélben tájékoztatott arról a pártelnök, hogy az OT a helyi szervezetet megszüntette” – mondta lapunknak Csintalan Zsuzsanna, a megszüntetett helyi szervezet elnöke. Ők éppen az OT utáni hétre tervezték évzáró gyűlésüket, ezt megtartották, holott az OT megszüntette a szervezetet. „Ezen az évzáró gyűlésen tájékoztattuk a tagokat az OT döntéséről” – mondta Csintalan. A levélen kívül semmilyen tájékoztatást nem kaptak a párttól, arról sem értesültek, hogy mikor alakulhat újjá a helyi szervezet. A volt szervezet tagjai megdöbbenve vették tudomásul, hogy a párt elnöke szerint nemcsak a helyi szervezet szűnt meg, hanem már ők sem tagjai a pártnak. ÚjjáalakulásA komáromi szervezet újjáalakulásával a párt komáromi járási konferenciája foglalkozik, amelyet február 14-re hívtak össze Ógyallára. Itt komáromi küldöttek nem lesznek. „Ők mandátummal nem vehetnek részt a konferencián” – mondta lapunknak Berényi pártelnök. Ez azt jelenti, hogy a járási vezetők közé sem lehet megválasztani komáromi tagot. Problémás azonban a régi tagok tagsági viszonya azért is, mert kérdéses, hogyan és mikor válhatnak újra páttaggá. Berényi szerint nem lesz automatikusan minden régi párttag újra tagja az MKP-nak, ha létrejön az új helyi szervezet. „Ha újjáalakul, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy belép-e, a régi tagok nem lesznek automatikusan újra tagok” – mondta. A párt alapszabálya kimondja, hogy „a megszüntetett vagy megszűnt tagsági viszony négy év után újítható meg”. Ez alapján az sem kizárt, hogy a régi tagoknak négy évet kell várniuk az új tagságra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.12.
Egy McDonagh-klasszikus Komáromban
2024. 12.08.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.