Zsinórmérték az állásfoglalás

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) negyedik ülésén a tizenhárom anyaországi és határontúli magyar párt a Velencei Bizottság státustörvényekről született jelentését elemezte, illetve a végrehajtási intézkedésekről tárgyalt. A tanácskozás után Duray Miklóst, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnökét kérdeztük.

A pénteki sajtójelentésekkel ellentétben ön úgy fogalmazott, hogy ez volt a Máért eddigi legnyugodtabb ülése.

Igen, valóban nem volt viharos. Egyetlen probléma merült fel, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) nem tudott egyetérteni a közös nyilatkozat azon részével, amely a státustörvénnyel foglalkozott. De ez logikus is volt, hiszen az SZDSZ parlamenti képviselői nem szavazták meg a törvényt. Az MSZP támogatta, sokkal nyugodtabban is viselkedett, mint a korábbi tárgyalásokon.

A Máért nyilatkozatából az tűnik ki, hogy a státustörvény a Velencei Bizottság értékelése alapján is megállja a helyét, és nem sérti más országok törvényeit.

Nem is sértette.

De Szlovákia és Románia ezt állította.

Mindeddig a Máért integrációs bizottságában dolgoztam, amelynek az volt a feladata, hogy áttekintse a törvény előkészítése folyamán azokat a problémákat, amelyek esetleg más országok törvényeivel, az európai uniós jogszokásokkal, vagy a nemzetközi normákkal ütközhetnek. Úgy látom, nagyon jó munkát végeztünk, mert gyakorlatilag semmiben sem ütközik a törvény sem a szlovák, sem a román, sem a nemzetközi joggyakorlattal. Egyedül azt kellett a negyedik ülésen végiggondolni, hogy a végrehajtás során se történjen olyasmi, ami esetleg ütközhetne az adott országok joggyakorlatával. Én éppen azt hangsúlyoztam, hogy akik az MKP-t képviselik a Máérten, azok egyben pozsonyi parlamenti képviselők is, és nekik alkotmányos kötelességük, hogy erre figyeljenek. Most vannak előkészületben a végrehajtási rendeletek, amelyek alapján a státustörvény működni fog, ezek megfogalmazásánál is ügyelnünk kell, mert senkinek sem érdeke, hogy ütközzenek más országok törvényeivel.

Az eredeti elképzelések alapján megfogalmazott végrehajtási rendeletek esetleg sértették volna a szomszédos államok jogi normáit?

Nem, ez nonszensz. A Velencei Bizottság jelentése után még könynyebb erre figyelni, mert a bizottság állásfoglalása zsinórmérték. Nemcsak segít a végrehajtás megvalósításában, hanem megnyugtatólag is hathat Romániára és Szlovákiára, hiszen teljesen világossá vált, hogy a törvénnyel szembeni fenntartások vagy rossz szándékból születtek, vagy a megnemértés miatti félelemből fakadtak.

A Velencei Bizottság jelentése sem biztos, hogy módosítja azok nézeteit, akik fenntartásaikat hangoztatják.

A rossz szándékot kívülről nem lehet megváltoztatni, csak belülről. A bizottság jelentése félelmet okoz: tudatosítani kell, hogy ha ezentúl kifogások merülnek fel a státustörvénnyel kapcsolatban, és ezek a Velencei Bizottság jelentése alapján nem állják meg a helyüket, akkor ezek a kifogások az európai szemlélettel ütköznek, nem pedig a státustörvénnyel.

Szlovákiában problémamentesen alakult meg az úgynevezett ajánlószervezet, amely a magyarigazolványok kiadásához szükséges információkat továbbítja majd a konzulátushoz?

Szlovákiában nem volt probléma, megalakulása folyamatban van.

Mely szervezetek hozták létre?

Öt országos szervezet: az MKP, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a cserkészek.

Elnevezése marad az ajánlószervezet, vagy a Velencei Bizottság jelentése alapján esetleg módosítják?

A szervezet elnevezése nem probléma, mert az ajánlás nem jogi, hanem polgári aktus; tudatosítani kell, hogy csak akkor válhatna ez problémává, ha közjogi jogosítványokkal ruháznák fel a szervezetet, ilyenről azonban soha nem is volt szó.

Mikortól lehet a szlovákiai ajánlószervezethez fordulni?

Tulajdonképpen a megalakulásától kezdve működni is fog, de a nagy nyilvánosság számára csak a törvény életbe lépése, tehát jövő év január elseje után lesz elérhető.

Pontosan hol fognak működni ezek az ajánlószervezetek?

Gyakorlatilag annyi működési helye lesz a szervezetnek, ahány ajánló irodát hozunk létre. Ezek pontos száma még nem világos, annyi biztos, hogy több lesz belőlük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?