Žitňanská a kisebb alvállalkozókat segítené

Pozsony |

<p>A kis hitelezőket védené Lucia Žitňanská a csődtörvény módosításával. A Híd parlamenti képviselője szerint a jogszabály most elsősorban a csődközelbe került vállalatok nagy hitelezőit védi, vagyis jobbára a bankokat, a kis alvállalkozókat, akik sokszor egyéni vállalkozóként végeztek munkát a megrendelőnél, többnyire kihagyják a követeléseik kifizetésére vonatkozó döntésből.</p>

Példának a Doprastav folyamatban lévő szerkezetváltását nevezte meg. „Különösen veszélyes helyzet alakulhat ki, mivel több kis alvállalkozó számára ez a vállalat jelentette az egyetlen bevételi forrást, és a követeléseik kifizetésére vonatkozó döntés számukra és családjuk számára is fatális következményekkel járhat” – jelentette ki a Híd képviselője. A probléma megoldását a csődbiztos felelősségének növelésével szeretné elérni, a csődbiztos dönt ugyanis arról, hogy mely követeléseket fogad be, és mit utasít el. Akinek a követelését elfogadta, az szavazhat a szerkezetváltási tervről. „Az általam benyújtott módosítás lehetővé teszi a csődbiztosnak, hogy olyan hitelezőknek is szavazati jogot adjon, akiknek a követelései vita tárgyát képezik” – magyarázta Žitňanská. Szerinte a csődbiztosnak anyagi felelősséget is vállalnia kell a döntéseiért, amivel elérhető, hogy alaposabban mérlegelje, kit zár ki a szerkezetváltási terv jóváhagyásából. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?