Zelenszkij Pozsonyba látogat (ÉLŐ)

zelenszkij caputova
Pozsony |

Röviddel 14 óra előtt a fővárosi M. R. Štefánik reptéren landolt a cseh kormánygép, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a fedélzetén. Pozsonyba hivatalos látogatására Prágából repült, érkezését az utolsó pillanatig titokban tartották.

15:15 – Zelenszkij megköszönte a segítséget mindenkinek, aki a háború kitörése óta támogatta Ukrajnát. Külön köszönetet mondott azoknak a szlovákiai polgároknak, akik az országából a háború elől menekülő nőket és gyerekeket segítették, befogadták. Az ukrán elnök szerint a biztonság, amelyre országának szüksége van, rendkívül fontos európai érték. A Szlovákia által az országának nyújtott katonai segítségről elmondta, ezen a területen fontos lépés a Zuzana 2-es tarackok Ukrajnának való szállítása, de a közös tarackágyú-fejlesztését is hasonlóan kiemelt lépésnek tartja. „Köszönöm a katonai segítséget, a vadászgépeket. Hálás vagyok minden egyes emberéletért, amelyet meg tudtunk védeni velük” – tette hozzá Zelenszkij arra utalva, hogy Szlovákia átadta Ukrajnának a MiG–29-es vadászgépeit.

15:05 – Zuzana Čaputová biztosította Zelenszkijt arról, hogy nem csak egy szomszédhoz, hanem egy baráthoz érkezett. A szlovák államfő kiemelte, Szlovákia azért támogatja Kijevet, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy egy másik állam, Oroszország a nemzetközi joggal ellentétben megtámadta Ukrajnát.

Hozzátette, olyan békekezdeményezést támogatnak, amely magában foglalja Ukrajna területi egységét, ezen belül Zelenszkij békekezdeményezését is. Čaputová megköszönte a szlovák polgároknak, hogy segítettek az oroszok által megtámadott országból érkező menekülteknek. Arról is beszélt, örül neki, hogy a szlovák kormány egy olyan támogatási sémát indított el, amely olyan vállalatokat segít majd, amelyek részt vesznek Ukrajna újjáépítésében.

„Ukrajnát az Európai Unió perspektivikus tagjának tartjuk” – tette hozzá Čaputová. A szlovák államfő arról is beszélt, jövő héten a vilniusi NATO-csúcson fontos téma lesz Ukrajnának a szövetségbe való felvétele.

14:00 – Zelenszkijt Čaputová az elnöki palotában katonai tiszteltadással fogadta. A két ország delegációja ezekben a percekben is tárgyal. Zelenszkij pozsonyi látogatását rendkívüli biztonsági intézkedések övezik a fővárosban és az elnöki palotán belül is.

12:54 – Zelenszkij bejelentette a Twitteren pozsonyi látogatását: „Szlovákia következik. Fontos találkozók Pozsonyban Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel, Ódor Lajos miniszterelnökkel és Boris Kollárral, a parlament házelnökével. Megbízható szomszédunkkal együtt konkrét védelmi támogatásról és Ukrajna euroatlanti integrációjáról tárgyalunk.”

12:48 – Zelenszkij a cseh kormánygéppel ebben a percben landolt Pozsonyban. Az ukrán elnök megkezdte szlovákiai hivatalos látogatását.

12:40 – Az eddigi információk szerint Zuzana Čaputová államfővel találkozik az elnöki palotában, közös sajtótájékoztató is tervben van. A további programjáról egyelőre nincsenek pontos információk. Az ukrán elnök állítólag csak néhány órát tölt Pozsonyban, késő délután tovább repül Törökországba, ahol Recep Tayyip Erdogan török elnökkel kellene tárgyalnia.

Az államfő érkezését az utolsó percig titkolták, bár az elnöki palota előtti Hodža tér jelentős részét már órákkal érkezése előtt lezárták. Az ukrán államfő érkezését élőben közvetítjük a helyszínről, az elnöki palotából.

A városban rendkívül biztonsági intézkedések vannak érvényben, a szlovák rendőrség és a közjogi méltóságokat védő hivatal számára az ukrán elnök biztonságának biztosítása az egyik legnehezebb és legösszetettebb feladat.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?