Zárulnak a jelöltlisták

Pozsony |

<p>Végéhez közeledik a magyar pártok megyei választásokra való felkészülése, szombaton a Híd és az MKP OT a jelöltlisták lezárásával foglalkozott. A Hídnak már csak Kassa megyében, az MKP-nak pedig Nyitra megye egyes járásaiban vannak nyitott pozíciói. A jelölést szeptember végéig kell leadni.</p>

A két párt Pozsony megyében a széles, jobboldali koalícióban indul, ezen kívül azonban csak Besztercebánya megyében sikerült megegyezniük a jelöltlistákban: koalíciót ugyan nem kötöttek, de nem állítanak egymással szemben teljes listát, így a választóknak lehetőségük lesz mindkét párt jelöltjeit karikázni és a lehető legtöbb magyart bejuttatni a megyei képviselő-testületbe. A Híd Nagyszombat és Besztercebánya megyében egyedül indul, másutt mindenhol jobboldali pártokkal kötött koalíciót. Nyitra megyében sikerült megtörni az eddigi hagyományt, vagyis nem lesz nagy szlovák koalíció, a KDH–Smer páros legkomolyabb kihívója a Híd– SDKÚ–SaS–OKS–Nova széles jobboldali koalíció. Az MKP ebben a megyében is egyedül indul. A Híd még Kassa megyében tárgyal, a KDH-val ugyan már megegyezett, de az SDKÚ-val még bővülhet a koalíció. Jakab Elemér (Híd) szerint az sem kizárt, hogy már ma sikerül megegyezniük. Az MKP az 5 déli megyében indít jelölteket. Berényi József pártelnök szerint elsősorban a Híddal szerettek volna megegyezni, ez csak Besztercebánya megyében sikerült, ezenkívül tagjai a pozsonyi jobboldali koalíciónak. Három megyében egyedül indulnak. Berényi úgy véli, járási megállapodásokat kellett volna kötni, és ott megegyezni, ahol a magyarok aránya 50% alatt van, ott pedig, ahol az arány magasabb, szabadon versenyezhetett volna a két magyar párt. „A Galántai járásban például szükség lett volna megegyezésre, mert a magyarok aránya 35%” – magyarázta Berényi.További részletek hétfői nyomtatott kiadásunkban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?