A 2023-as évben augusztus 2-re esik a globális túlfogyasztás napja (Earth Overshoot Day). Ez a dátum jelzi, hogy az adott évben az emberiség mikor használta el azt az erőforrás-mennyiséget, amelyet a Föld egy év alatt képes megújítani. Erre a Természetvédelmi Világalap (WWF) belgiumi szervezete figyelmeztetett. Szlovákiában májusban volt ez a nap.
WWF: 2023-ban augusztus 2-re esik a globális túlfogyasztás napja
„Riasztó, hogy az emberiség körülbelül már az év felében több természeti erőforrást él fel, mint amennyit a bolygó 12 hónap alatt képes megújítani. A tavalyi év adatai azt mutatják, hogy az életvitelünk miatt az igényeink kielégítésére már 1,75 bolygóra lenne szükségünk. Sok ország már a globális túlfogyasztás napja előtt eléri ezt a napot. Ez sajnos Szlovákiára is vonatkozik” – közölte Miroslava Plassmann, a WWF Szlovákia igazgatója. Figyelmeztetett: csak a természeti erőforrások fenntartható használatán és a természetes környezet helyreállításán alapuló megoldások segíthetnek megőrizni a bolygó egészségét.
A Föld egy évre eső erőforrásainak a kimerítését jelző dátum minden évben más napra esik. A számításokat a Globális Ökolábnyom Hálózat (Global Footprint Network) nemzetközi kutatószervezet végzi. „A határok állandó átlépése egyre komolyabb tünetekben nyilvánul meg, többek között szokatlan hőhullámok, erdőtüzek, aszály és áradás formájában, ami az élelmiszer-előállítást is veszélyeztetheti” – figyelmeztetett Steven Tebbe, a hálózat igazgatója. Emlékeztetett: vannak eszközök a helyzet javítására. Az energiafelhasználás, az étkezés, az építkezés módja, a városmenedzsment, a természet megsegítése és az emelkedő népességgörbe átgondolásáról van szó. Szlovákia már május 3-án felélte az ebben az évben rendelkezésre álló erőforrásokat. Csehország még korábban, már április 12-én. Ezt a mérföldkövet a leggyorsabban Katarnak (február 10.) és Luxemburgnak (február 14.) sikerült elérnie. A legkíméletesebben Indonézia (december 3.), Ekvádor (december 6.) és Jamajka (december 20.) bánik a bolygóval.
A túlfogyasztás napja az elmúlt években július és augusztus fordulóján állapodott meg. Ez a nap 1,5 hónappal van korábban, mint a 20. és a 21. század fordulóján.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.