Vörös: nem az ördögtől valók a nemzeti kisebbségek kollektív jogai

Pozsony |

<p>A nemzeti kisebbségek kollektív jogai nem ördögtől valók, a kisebbségeknek pedig szükségük van ilyen jogokra - fejtette ki kedden a parlamentben Vörös Péter.</p>

Reagált azokra a fejtegetésekre, hogy a kollektív jogok alkalmazása az ország területi integritásának megsértéséhez vezet. Meggyőződése, a sikeres és elégedett kisebbség nem veszélyezteti az ország területi épségét, hanem éppen ellenkezőleg: stabilizáló tényező.

A Híd képviselője a Smer-SD alkotmánymódosító javaslatáról folyó vitában szólalt fel. Robert Fico pártja azt szeretné az alaptörvénybe vinni, hogy Szlovákia csak egyéni, s nem kollektív alapon ismeri el a kisebbségi jogokat. A Smer ezzel az új magyar alkotmányra reagál, amely leszögezi, hogy Magyarország támogatja a határon túli magyarok kollektív jogainak érvényesülését.

Vörös szerint nem szükséges, hogy a pozsonyi parlament a magyar jogszabályokra reagáljon, mert azok semmilyen módon nem érintik a szlovák jogrendet.

A képviselő úgy véli, kollektív jognak minősül - több más mellett - a nemzeti önrendelkezés joga is, amelyre a szlovák alkotmány is hivatkozik. A plénumot felszólította: úgy döntsön, hogy ne szítson feszültséget a társadalomban.

A smeres javaslatról várhatóan szerdán 11 órakor szavaznak a képviselők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?